253 hektáron védekeznek, büntetni is kellett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az eddigi ellenőrzéseken az ország különböző pontjain 410 helyen, összesen 724 hektáron találtak parlagfüves területeket a földhivatalok munkatársai.

TK
2012. 08. 14. 10:36

Idén csaknem 53 ezer ember közreműködésével indítottak egy mezőgazdasági közfoglalkoztatási programot, 1300-an vesznek részt közvetlenül a parlagfű-mentesítésben. A tervek szerint a hónap végére bevezetik az úgynevezett lakossági parlagfű-bejelentő rendszert is.

Közleményükben felidézték, hogy a kormány július 6-án elfogadta a parlagfű elleni védekezés akciótervét. A program a közterületek teljes parlagfű-mentesítését, a pollenterhelésre vonatkozó adatszolgáltatás és a riasztási rendszer hatékonyabbá tételét, valamint a környezettudatosságra nevelést tekinti az elkövetkező évek fő feladatának – fejtették ki.

Ezzel együtt folyamatban van a parlagfüves területek hatósági felderítési rendjének felülvizsgálata, egy egyszerűbb, hatékonyabb eljárási és szankcionálási rendszer kidolgozása, 2020-ig tartó időszakban pedig a folyamatos társadalmi tudatformálásra, szakmai oktatási fórumok szervezésére helyeződik a hangsúly. Ennek keretében a parlagfű elleni védekezés témája fokozatosan beépül az iskolai tananyagba, ismeretterjesztő kampányok segítségével megszólíthatók a fiatalok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.