Kilencezer embernek adtak munkát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A majdnem négymillió tankönyv elkészítése több ezer embernek adott munkát, a kötetek hét hazai nyomdában készültek – tájékoztatott kedden a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója.

tt
2012. 08. 07. 12:11

Magyar nyomdákban készültek

A kiadó hét magyar nyomdával működik együtt, és az összes évfolyam minden tantárgyához készítenek kiadványokat. Az általános iskolákban majdnem mindegyik tankönyv cérnafűzéssel készül, de egyre több, elsősorban középiskolai kiadványt gyártanak speciális ragasztókötéssel, ami többéves tartós használatot tesz lehetővé.

A vezérigazgató közlése szerint a közoktatási tankönyvjegyzéken – a nemzetiségi és sajátos nevelési igényű tanulókat nem számítva – idén 3832 kiadvány szerepel, amelyből 980 az NTK-é.

Két–három kötet tantárgyanként

Kitért arra, hogy a tanárok és a diákok egy évfolyam egy tárgyához átlagosan négy kiadványt használnak. A pedagógusok általában két–három kiadványt preferálnak évfolyamonként és tantárgyanként egy adott iskolatípuson belül, így bizonyos tárgyak esetében előfordul, hogy a teljes piac 99 százalékát két–három tankönyv fedi le.


A vezérigazgató kitért arra is, hogy a korábbi évek tendenciája folytatódik, az első évesek egyre kevesebben vannak, és 2005 óta évente átlagosan 2–3 százalékkal csökkent az iskolát megkezdők száma. Kiss János Tamás a tankönyvpiacot és a tankönyvellátást érintő jogszabályi változásokról szólva felidézte, hogy október 1-jétől a tankönyvellátás szervezését a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. veszi át, az állam nevében szervezve a továbbiakban az iskolai tankönyvellátást. Ez azonban az idei tanévet nem érinti – jegyezte meg, hozzátéve: a tankönyvkészítést érintő jogszabályi változások részletei még nem ismertek, így ezek következményeivel sem tudnak számolni még.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.