Csütörtökön dönt a Fővárosi Törvényszék B. László előzetes letartóztatásáról. A harmincnyolc éves férfit azzal gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy részt vett Seres Zoltán meggyilkolásában 1999 áprilisában Tahitótfalun. A terheltet hétfőn vették őrizetbe Budapest XIV. kerületében, egy étterem teraszán, a rendőrség szerint ő vezette azt a motorkerékpárt, amely a bérgyilkost a helyszínre fuvarozta. B. László elfogásának napján az NNI Portik Tamást felbujtóként gyanúsította meg a Seres-ügyben, a férfinak megbízóként így már három, a kilencvenes években elkövetett leszámolás, a fenti mellett az 1998. júliusi, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József meggyilkolása szerepel a listáján. Portik mindhárom ügyben tagadja érintettségét, ahogy B. László is a magáét a Seres elleni merényletben.
Július közepén fogták el Portikot
A Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ július 14-én öt embert fogott el az 1990-es években elkövetett emberölések felderítésével összefüggésben. Az elfogott emberek egyike, Portik Tamás az 1990-es években az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója volt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Portik Tamás elfogásának másnapján nem jogerősen harminc napra elrendelte a férfi és négy társa előzetes letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a kényszerintézkedést az előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben rendelte el a PKKB.
Részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában.