Kocsis: Ez már nem a nyócker

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sok lépést tettek az elmúlt években a közbiztonság javulásáért – jelentette ki Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere.

NT
2012. 10. 20. 19:01

Helyet kapnak a tisztességes árusok

A józsefvárosi piac ügyével kapcsolatban szólt arról is, nemrég levelet küldtek a MÁV-nak – a cég a telek tulajdonosa –, amelyben a bérleti szerződés felmondását kérték. Mint mondta, azt a termékcsoportot, amelyiket sokan olcsón, elérhető áron keresnek a józsefvárosi piacon, azt adó- és vámtiszta környezetben, máshol is megtalálhatják. Az önkormányzat üres üzlethelyiségeit fogjuk felajánlani arra, hogy a piacon dolgozó, tisztességesen adót és vámot fizető magyar és külföldi árusok itt a kerületben árulhassák a portékáikat a kispénzű emberek számára – ismertette az önkormányzat elképzelését a politikus.

A program 90 százaléka teljesült

A választási programunk kilencven százalékát teljesítettük két év alatt – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a jövőben is szeretnének komoly összegeket fordítani a közbiztonság javítására, hiszen „itt az az alapja mindennek”. A terveink között szerepel a lakosság megszólítása is: hamarosan meg fogjuk kérdezni az itt élőket, hogy a rendelkezésünkre álló időt és forrásokat a saját elképzeléseink mellett, szerintük hogyan osszuk be és mire fordítsuk a következő két évben – húzta alá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.