Hende: Bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk potyautasok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszter szerint a Magyar Honvédség értékes tapasztalatokat szerzett és jelentősen megerősödött az afganisztáni misszióban.

NT
2013. 06. 03. 12:25

Az egész világon jelentősen csökkent a terrorfenyegetés 2001 óta, amiben Hende Csaba szerint igen nagy szerepe van annak a konszolidációs folyamatnak, amely Afganisztánban végbement, amelyhez Magyarország is nagyban hozzájárult. „Baglán tartomány jobb és biztonságosabb hely lett a magyar honvédek munkája és áldozatos szolgálata nyomán” – hangsúlyozta Hende Csaba.

Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: a kiállításon bemutatott képek a magyar katonák nem mindennapi környezetben, nem mindennapi körülmények között tett szolgálatának mindennapjait mutatják be az elmúlt mintegy hét évből. Kitért arra, hogy a kiállítás képei „önmagukért beszélnek”, amikor felmerül a kérdés, mit keresnek a magyar katonák külföldön, így Afganisztánban is, ugyanis a katonának az is kötelessége, hogy más népeknek segítsen egy jobb, élhetőbb világot teremteni.

Budapesten, a Deák téren június 6-áig, majd a következő hetekben egy-egy hétig Szolnokon, Debrecenben, Székesfehérváron és Tatán lesz látható a fotókiállítás, amely negyven nagyméretű tablón mutatja be az afganisztáni magyar szerepvállalás történetét és legfőbb eredményeit. A szabadtéri tárlaton nemcsak a PRT története, hanem a Magyar Honvédség többi missziója is helyet kapott, így az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Katonai Tanácsadó Csoport, a Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens vagy a Különleges Műveleti Kontingens tevékenységébe is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.