Ahol a magyar zászló jelen van, ott minden rendben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarország a jelenlegi NATO-misszió mandátumának lejártát követően is kész szerepet vállalni Afganisztánban, ha ilyen kérés érkezik.

KG
2013. 01. 17. 20:43

A NATO főtitkára köszönetet mondott a köztársasági elnöknek, amiért a magyar katonák részt vesznek a külföldi missziókban, egyúttal Magyarországot megbízható szövetségesnek nevezte. „A magyar katonák azáltal, hogy segédkeznek az afgán katonák és rendőrök kiképzésében, maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy az afgán nép jövője szebb legyen” – mondta a NATO-főtitkár. Hangsúlyozta, hogy az afgán rendőrség és katonaság jelenleg az afgán lakosság kilencven százalékának biztonságát szavatolja, 2013 közepére pedig a teljes afgán lakosság biztonságáért felel majd, 2014 végére pedig teljes mértékben átveszi az egész ország területén a biztonsági és katonai feladatok irányítását.

A főtitkár kijelentette: Magyarország koszovói szerepvállalása – ahol mintegy kétszáz magyar katona teljesít szolgálatot – ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország mennyire fontosnak tartja a nyugat-balkáni térség biztonságát és stabilitását, „egy olyan térségét, amelyet mindannyian az euroatlanti struktúrák szoros kötelékében szeretnénk látni”. A főtitkár kiemelte, hogy Magyarország szerepvállalását a NATO-missziókban külön felértékeli az is, hogy mindez nehéz, válságos gazdasági időkben történik.

A legfontosabb jövő évi célkitűzések között szerepel a „helikopterképesség” megőrzése és a szállítógépek helyzetének rendezése – mondta korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az év egyik kiemelt feladata a Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) sikeres hazatelepítése Afganisztánból. A csoport véglegesen 2013 tavaszán fejezheti be a munkát a közép-ázsiai országban.

Afganisztán támogatása az után is folytatódik majd, hogy 2014 végéig az afgán fegyveres erők teljes mértékben átveszik az ország biztonságáért viselt felelősséget a NATO vezette nemzetközi erőtől, a küldetését befejező ISAF-től – ígérte december elején Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.