Újabb erdővel és földterületekkel gyarapodhat hamarosan a szocialista Veres János egykori pénzügyminiszter családjának vagyona. Veres fia ugyanis több mint harminchektárnyi erdőt és földet vásárolna Nyírkáta külterületén – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint ismeretes, maga Veres János is rendelkezik földvagyonnal a térségben, a vagyonbevallása szerint csaknem hét hektár erdő, közel három hektár szántó és több mint nyolc hektár gyümölcsös van a tulajdonában a Nyírségben. A Gyurcsány-kormány pénzügyminiszterének fia, Veres Gábor János vételi ajánlatát – amelyet tanúként maga Veres János is aláírt – a tulajdonos elfogadta, és ha nincs más jelentkező, aki magasabb árat ad a birtokokért, július közepén meg is köthetik az üzletet.
A Veres család tagja mint helyben lakó őstermelő szerezhet tulajdonjogot a több mint 32 hektárnyi erdőn és több, további kisebb ingatlanon, például egy 7500 négyzetméternyi és egy 1256 négyzetméternyi rét megnevezésű földterületen, illetve csaknem két és fél hektár szántón. A birtokokat a közvetlen környezetükben lévő panzió tulajdonosa adja el, aki komoly adósságokat halmozott fel azzal, hogy vendégfogadóvá alakította, és jelentősen kibővítette a Nyírkáta külterületén álló régi vadászházat. A panziós bevételeit az is nagymértékben csökkenthette, hogy jogvitába keveredett azzal kapcsolatban, kit illet meg a környék erdeiben a vadásztatás.
A panzión kívül a Veres Gábor Jánosnak eladni kívánt ingatlanokat is jelzálogjog terheli, ezért az egykori pénzügyminiszter fia jutányos áron juthat hozzá a földterületekhez. Míg a 32 hektárnyi erdőre 20 millió forintos ajánlatot adott, addig egy háromhektáros szántó és rét megnevezésű ingatlant 2,2 millióért vehet meg a szocialista képviselő rokona. Ötmillió forintnyi jelzálogjog terheli azokat a földeket, amelyekhez pár százezerért juthat hozzá Veres fia, ha valaki nem ad jobb ajánlatot. Az adásvételnek azonban az a feltétele, hogy a jelenlegi tulajdonos hatvan napon belül mentesíti a jelzálogjog alól az ingatlanokat. Egy 4000 négyzetméteres szántót így kevesebb mint 300 ezer forintért, egy 7500 négyzetméteres földterületet 525 ezer forintért, egy 1,6 hektáros szántót 1,1 millióért, egy 1256 négyzetméteres földterületet 88 ezer forintért, egy 9135 négyzetméteres szántót 640 ezerért vehet meg Veres Gábor János a közeljövőben.
(Haraszti Gyula)
További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.