Botránytól tart az MSZP

Választmányi üléssel búcsúztatták az idei évet szombaton a szocialisták. Sok minden szóba került.

Ruzsbaczky Zoltán
2013. 12. 23. 6:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő évi kampány részleteit tárgyalta meg az MSZP idei utolsó országos választmányi ülésén. Az esemény előtt Botka László választmányi elnök a sajtó munkatársainak arról beszélt, hogy a jövőre koncentráló, valamint az emberek problémáira fókuszáló kampányt akarnak folytatni 2014-ben.

A zártkörű eseményen viszont a HVG.hu információi szerint komolyan felvetődött, hogy botrányba fulladhat a jövő évi országgyűlési választás az új választási szabályozások miatt. A lap úgy tudja: az MSZP-ben tartanak attól, hogy a kampánycsend megszüntetésének következtében fideszes aktivisták „tömegei” agitálhatnak majd a szavazás idején.

Emellett aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy a határon túl leadott szavazatokat itthoni szavazóköröknek kell majd megszámolniuk. Szerintük ez az adott határ menti szavazóköröknél súlyos problémákat okozhat, főként ha többezres nagyságrendű voksról van szó.

Szintén a HVG.hu írt arról, hogy a jövő év első napjaiban a párt óriásplakát-kampányba kezd „eljött a kormányváltás éve, 2014” szlogennel.

A teljes cikk a hétfői Magyar Nemzetben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.