Fonódó villamos: eldördült a startpisztoly

Kiírta a budai fonódó villamos projekt kivitelezésére a közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ.

BuL
2013. 12. 06. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nettó 10 milliárd forintra értékelt beruházás két részből áll: az egyik a Bem rakparti, a másik pedig a Széll Kálmán téri ág. Mindkét helyszínen egyebek mellett vasúti pályát, felsővezeték- és vontatási kábelhálózatot kell kiépíteni, végre kell hajtani forgalomtechnikai változtatásokat, közműveket kell kiváltani, peronokat kell építeni, átépíteni.

A Bem rakparti ágnál egyebek mellett 2,2 kilométer vágányt, 5 peront, a Széll Kálmán téri ágnál pedig 5,3 kilométer vágányt és 17 peront kell építeni, előbbi becsült értéke 3,1, utóbbié 6,9 milliárd forint.

A nyílt közbeszerzési eljárás során az a pályázó nyer, aki a legalacsonyabb árat ajánlja, pályázni január 21-éig lehet.

A tervek szerint a jelenlegi 17-es villamos vonalát dél felé két irányba vezetik tovább, az egyik ágát a Széll Kálmán tér felé, a másikat pedig a Bem rakparton keresztül a Batthyány tér felé. A projekt európai uniós, kormányzati és fővárosi forrásokból valósul meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.