Kiss Ernő hazatérhetett

Szabadlábra helyezte az ügyészség Kiss Ernő volt rendőr dandártábornokot, aki szerda óta volt rács mögött.

Swendt Pál
2013. 12. 21. 3:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) döntése alapján szabadlábra került Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornok, akit a nyomozók a múlt héten szerdán megvesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással való üzérkedés gyanújával vettek őrizetbe. A lap úgy tudja, Kisst azok után engedték el az előzetes letartóztatásból, hogy tegnapi, folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során szembesítették az eljárás tanúival, illetve az ügy felderítése során beszerzett bizonyítékokkal.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt: Kiss Ernőnél december 11-én házkutatást tartottak, majd a bűncselekmény gyanújával őrizetbe vették, és a főügyészség indítványára a Pesti Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a nyugdíjas tábornokot. A volt főrendőr panasszal élt a gyanúsítással szemben, és vallomást tett, amelyben tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményt.

A KNYF helyettes szóvivője, Simon Richárd a lap érdeklődésére közölte: az elkövetéssel továbbra is gyanúsított tábornokot azért helyezték szabadlábra, mert a fogva tartásnak az ügyészség által eddig vélelmezett törvényi feltétele, hogy a szabadlábon védekező terhelt tanúkat befolyásolna vagy bizonyítékokat tüntetne el, a továbbiakban nem áll fenn. A főügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva azt továbbra sem hozza nyilvánosságra, hogy Kiss Ernőt milyen tényállás megfogalmazásával gyanúsítják meg.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.