Kövér László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Kós Károly az értékteremtő erdélyi magyar hűség egyik legnagyszerűbb jelképe egy olyan században, amikor sokan és sokszor voltak hűtlenek Erdélyhez. Hozzátette: a német édesapa és francia származású édesanya házasságából született Kós Károlyt nem a származása, hanem a tudatosan vállalt sorsa tette magyarrá. Kövér László kitért az „állítólag boldog békeidők” korára, amikor Budapestből kétségtelenül világváros épült, de ahogy Ady Endre fogalmazott, a magyarság eközben elveszítette önmagát a hazugságban. Kós Károly e hazugság ellen lázadt először ösztönösen, majd egyre tudatosabban, önmegvalósító művészként, és erdélyi közössége iránt felelős emberként egyaránt – mutatott rá a házelnök.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte Kós Károly egyedi látásmódját, amely az építészet világában olyan nagy rangot szerzett neki. A szecesszió magyar nemzeti irányzatát Kós Károly Erdély örökségével gazdagította – mondta. Kövér László szerint az építész és társai újraértelmezték a szépség fogalmát, s a lázadókból rövid időn belül elismert művészek lettek. „Sikeres lázadás lett az övék, nem elvettek a világból, hanem hozzátettek, nem romboltak, hanem valami újat építettek, új válaszokat kerestek és találtak” – fejtette ki. A házelnök felidézte, hogy az első világháború, Trianon és Erdély idegen hatalom alá szakadása Kós Károlyt is válaszút elé állította: menni vagy maradni, karrier vagy közösség. Az építész a határok lezárása előtt hazament Erdélybe, „az övéi melletti kitartást választotta” – mutatott rá, hozzátéve: sorsa a trianoni csapástól megbénult erdélyi világ felélesztésére rendelte.
Kövér László idézte Kós Károly Kiáltó szó címmel 1921-ben megjelent röpiratát, amelyben az erdélyi magyar megmaradás parancsát hirdette meg. Hozzátette: vannak, akik kiáltó szavát egy olyan transzilvanizmus alapvetéseként akarják értelmezni, amelynek célja és hatása, hogy elválassza az erdélyi magyart a többi magyartól. (A transzilvanizmus politikai ideológia, amely az erdélyi régió érdekeinek érvényesítését határozta meg célként, 1918 előtt a magyar államkereteken belül, az 1918-as megszállás után Romániában.) Voltak és ma is vannak ennek a transzilvanizmusnak olyan politikai haszonélvezői, akik abban érdekeltek, hogy az erdélyi magyarokat elkülönítsék a többi magyartól, mert úgy könnyebben uralkodhatnak felettük, könnyebben élhetnek vissza bizalmukkal, csaphatják be őket – fejtette ki Kövér László. Szerinte ezek az álságos politikai transzilvanisták a becsapott erdélyi magyarságnak azzal hízelegnek, hogy voltaképpen öntudatos transzilvánok, vagy azzá kell válniuk.
Ez a kényszerideológia mindig akkor üti fel a fejét, amikor Magyarország nem tudott vagy nem akart hűséges lenni az erdélyi magyarsághoz, illetve akaratán kívül kényszerűen magára hagyta vagy akarattal cserben hagyta őket – fejtette ki Kövér. Hozzátette: Kós Károly már 1911-ben figyelmeztetett az Erdéllyel szembeni hűtlenség budapesti veszélyére.
Az Országgyűlés elnöke felidézte a jelenlegi kormány nemzetpolitikai intézkedéseit, és kiemelte: „mi, mai magyarok hiszünk abban, hogy nemzeti összetartozás nélkül nincs nemzeti felemelkedés, és hiszünk abban, hogy minden magyar felelős minden magyarért”. Azért biztosítják európai gyakorlat szerint a magyar állampolgárságot és a szavazati jogot az országhatárokon kívül élő minden magyarnak, mert hisznek abban, hogy nincsen határon inneni és határon túli magyar ügy, csak egyetlen magyar sorsközösség, csak egyetlen magyar ügy van – fogalmazott.
Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere ünnepi beszédében azt mondta: Kós Károly tiszteletre méltó döntéseket hozott embert próbálóan nehéz időkben, és hihetetlenül sokat vállalt a soknemzetiségű Erdély remélt felemelkedéséért, társadalmi békéjének létrehozásáért. Nem rajta múlott, hogy az általa kitűzött célok megvalósulása még most is várat magára – mutatott rá a kormánypárti politikus. Kós Károly építészként megalkothatta a saját emlékműveit, az utókor szobrokba öntött tisztelgése már csak ráadás – fogalmazott. Melocco Miklós szobrászművész alkotása az építészt íróasztal mögött ülve ábrázolja a hegyvidéki Temes lépcsőnél, a Kós Károly nevét viselő, 102 éves oktatási intézmény mellett.
