„A Gyurcsány-koalíció most hazudik”

A Fidesz szerint egyedül a Gyurcsány-kormány trükközött a számokkal.

TK
2014. 01. 21. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagyobbik kormánypárt sajtóirodája ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője azt mondta, a kormány „bűvészkedik” a foglalkoztatási statisztikákkal úgy, hogy azokba beszámítják a közfoglalkoztatottakat és a külföldön munkát vállalókat is.

A Fidesz sajtóirodájának közleménye szerint a jelenlegi kabinet nem a Gyurcsány-kormány, amely trükkök és hazugságok nélkül létezni se tudott, és amely nyilvánvalóan végighazudta a kormányzását. Hozzátették: a Gyurcsány-korszakban – Gyurcsány Ferenc által is bevallottan – hazugságokkal és trükkökkel próbálták leplezni, hogy valójában alkalmatlanok a kormányzásra, megduplázták a munkanélküliséget és negyedmillió embert tettek munkanélkülivé.

A közlemény szerint ma Magyarország a foglalkoztatásban jobban teljesít, 22 éves csúcson van a foglalkoztatás, több mint 4 millió ember dolgozik, csökken a munkanélküliség és nőnek a reálbérek. „Ezek a tények és ezt a Gyurcsány-koalíció is pontosan tudja, de most is hazudik” – közölte a Fidesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.