Elhallgatás, illetve összeesküvés-elméletek szegélyezik a szombati MSZP-nagygyűlésen elhangzott „Kötelet!” kijelentés utóéletét. Összeállításunkban azok megnyilvánulásait szemléztük, akik tűzközelben lévén jól hallhatták a bekiabálást, illetve aktív véleményformálónak számítanak.
Mesterházy Attila MSZP-elnök, a gyurcsányi lista vezetője és kormányfőjelöltje a Papp László Budapest Sportarénában tartott pártkongresszuson Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről többek között azt mondta, hogy „Orbán Viktor helytartója, aki három év alatt, kérem, három év alatt megötszörözte a cégének az árbevételét, és ma a 88. leggazdagabb magyar ember. Három év alatt. Kérem, ez egy komoly teljesítmény, ha nem az a fő, hát, erényük, finoman fogalmazva, hogy Orbán Viktor barátai, és legyünk naivak, hanem ez, akkor viszont katedrát nekik a közgázon.”
Ekkor valakik azt kiabálták be a nézőtérről, hogy „Kötelet!”, amit több újságíró már akkor egyértelműen a helyszínen is hallott. A Hír TV alapfelvételei a pulpitus hangját vették, ezért kellett felerősíteni a közönségből jövő hangot, amiből egyértelműen kiderült, hogy a „Kötelet!” szó hangzott el. Mesterházy ezt követően nem határolódott el a kijelentéstől, ugyanis a „javaslat” után úgy folytatta, szó szerint: „de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak.” A felvételen jól látszik, hogy háttal a bekiabálók felé mutat a kezével, amivel egyben nyugtázza is az elhangzottakat. Ezek után az ATV-ben vasárnap este Mesterházy azt mondta, nem azt hallotta, hogy „Kötelet!”, hanem azt, hogy „Börtönt!”
Az összeborulás megannyi prominense az első sorokból hallgatta az elhangzottakat, de a Facebookon és a blogokon annyira aktív „demokratikus ellenzék” körében általános a hallgatás, persze azért izgalmas dolgok is vannak. Lássuk!
Tóbiás József közéleti Facebook-profilján az eseményről mindössze egy képgaléria jelent meg, ő igazából netes hivatkozásokat szokott megosztani, így a frakcióvezető-helyettes szokásától nem tér el, hogy a „kötelezésről” ezúttal sem emlékezett meg. Szanyi Tibor, a párt fenegyereke hétfő délelőttig 14 bejegyzéssel örvendeztette meg a rajongókat, de sehol egy szó sem a „Kötelet!”-ről.