Fidesz: A baloldal már bizonyította alkalmatlanságát

Zsigó Róbert szerint a „Gyurcsány-koalíció” ma a foglalkoztatás területén is meghamisítja a tényeket.

PR
2014. 01. 20. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigó Róbert hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a „Gyurcsány-koalíció” ma a foglalkoztatás területén is elvitatja a magyarok teljesítményét, és meghamisítja a tényeket, csakúgy mint 2010 előtt. Holott a „hét fő bűnük” közül talán éppen az a legsúlyosabb, hogy 2002 és 2010 között munkanélkülivé tettek mintegy 250 ezer embert, a foglalkoztatottak száma pedig eközben százezerrel csökkent – fűzte hozzá.

Megjegyezte: nemcsak hogy kevesebben dolgoztak, de a munkavállalók – akik a „Gyurcsány-program megszorításainak első számú célpontjai” voltak – terhei is egyre nőttek az alatt a nyolc év alatt, a fizetés nagy részét elvitte az adó, ráadásul az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét is eltörölték.

Ezzel szemben ma 22 éves csúcson van a foglalkoztatottság, négymilliónál is többen dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig tavaly az európai átlag alá csökkent – hangsúlyozta a kormánypárt szóvivője. Hozzátette, hogy mindeközben a munkavállalók terhei csökkennek, sőt a Fidesz további adócsökkentésben gondolkodik. Felidézte azt is, hogy béremelési program indult a pedagógusoknak, az egészségügyben, valamint a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozóknak.

Azzal kapcsolatban, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány a korábbi Gyurcsány-kabinet intézkedését vette alapul a gyed extra bevezetésével, Zsigó Róbert azt mondta: a volt miniszterelnök és pártja megint hazudozik, hiszen a baloldali kormányzás idején elvették a nőktől a hároméves gyest, a családoktól az adókedvezményt, és ha Gyurcsány Ferencen múlt volna, a családi pótlékot is megadóztatta volna, amit végül az Alkotmánybíróság akadályozott meg.

A sajtótájékoztatón megkérdezték a Fidesz szóvivőjét a német megszállás tervezett budapesti emlékművéről, amelyről azt mondta: biztosak voltak abban, hogy a „Gyurcsány-koalíció” ezt az ügyet, a német megszállás áldozatainak szóló emlékmű ügyét is félremagyarázza majd.

Végül szóba került a vasárnapi nagykátai időközi önkormányzatiképviselő-választás is, amellyel kapcsolatban a Jobbik hétfőn azt közölte: büntetőfeljelentést tesz, mivel a helyi választási bizottság megállapította, hogy az MSZP–Együtt jelöltje valóban megsértette a kampánycsendet a szavazók szervezett szállításával.

„Megdöbbentő, hogy újra és újra választási csaláson kapják a baloldalt” – kommentálta az ügyet Zsigó Róbert. „Baja, Fót, most pedig Nagykáta: úgy tűnik, hogy választási csalás ott van, ahová a Gyurcsány-koalíció beteszi a lábát” – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.