Nem rendeltek be a Jókai utcába a szerdai gazdasági konferencia miatt, és nem is szidtak le érte – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elmondta ugyanakkor, hogy járt tegnap az MSZP székházában, de ez egy korábban egyeztetett megbeszélés volt, amelyen részt vett az ellenzéki összefogásba tömörült öt párt elnöke. A volt kormányfő szerint a DK gazdasági konferenciája ugyanakkor szóba sem került.
– Az ellenzéki pártok gazdasági programja sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt bárki gondolná – tette hozzá Gyurcsány.
Úgy tudni, az ellenzéki vezetők igyekeznek elkerülni, hogy esetleges belső vitáik nyilvánosságra jussanak. Miként a lap egyik forrása fogalmazott, a nyílt konfrontáció jobban gyengítené az ellenzéki esélyeket, mint a különböző fórumokon elhangzó, a választókat adott esetben elbizonytalanító üzenetek.
A DK szerdai gazdaságpolitikai konferenciáján konkrétan elismerték, hogy megszüntetnék a családi adókedvezményt, helyette a családi pótlékot emelnék, megszüntetnék a rezsicsökkentést, a multinacionális cégek különadóit pedig mihamarabb kivezetnék. A fórumon Békesi László beszélt arról is, hogy a szektorális különadók kivezetése okozta hiányt a lakossággal kell megfizettetni. Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette azt is, hogy a választások után „egészen biztosan kiigazításra lesz szükség”.
Részletek a pénteki Magyar Nemzetben.
A Fidesz szerint a „Gyurcsány-koalíció” megszorítások nélkül el sem tudja képzelni a kormányzást, számukra az egyenlő a megszorításokkal. „A mostani Gyurcsány-programról is egy dolog biztos, hogy fájni fog” – fogalmazott a Selmeczi Gabriella kormányszóvivő szerdán.
Gyurcsány keddi mezőkovácsházi szerepléséről ide kattintva olvashat.