Hazugsággal akarnak hatalomra jutni Gyurcsányék?

Az Összefogás Párt szerint Gyurcsányék más nevével akarnak szavazatokat szerezni.

WA
2014. 01. 28. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Más nevével akarnak szavazatokat szerezni, más pénzén akarnak gazdagodni, újból hazugságokkal akarnak hatalomra jutni – írja közleményében a baloldali összeborulásra utalva az Összefogás Párt (ÖP). Mint ismert, Szepessy Zsolt már hétfőn nyílt levélben hívta föl a figyelmet arra, hogy neki már van egy Összefogás Párt nevű szervezete, így nincs rendben, hogy a baloldali ellenzék Összefogás gyűjtőnév alatt kampányol.

A párt keddi felhívásában arra kér, hogy minél több emberhez juttassák el közleményüket, miszerint „ha kinyitjuk a szánkat, ha valóban összefogunk, akkor békésen el tudjuk zavarni a kifosztókat”. Hozzátették: „Azért indultunk el az úton, hogy győzelemre vigyük mindazt, amit elképzeltünk, és mindazt, amiben hiszünk. Mi hiszünk az Összefogás erejében, mert mi az építés miatt, az emberekért fogunk össze.”

Ismert: Szepessy Zsolt nyílt levélben tiltakozott hétfőn, amiért a baloldali választási szövetség lenyúlta az ő 2009-ben alapított pártjától az Összefogás nevet. Az tény, hogy Mesterházyék múlt csütörtök óta valóban kvázi hivatalos névként használják kampányanyagaikban az Összefogás nevet, mint ahogy az is, hogy az ÖP-t szintén január 23-án nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság. A baloldal elbitorolta a nevüket – írták korábban. A „bűnös úton” szerzett névvel az Összefogás Párt szerint a baloldal megtéveszti az ő választóit is, így az alakulat szavazatokat veszthet.

Ugyanakkor Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke az Indexnek azt nyilatkozta: „hiába problémázik az Összefogás Párt, nem tilthatja meg, hogy az összefogás szót jelszóként, szimpla megnevezésként használjuk”. Szerinte a közös listát létrehozó pártok nem alapítottak új szervezetet, nem hoztak létre új pártot ezen a néven, ha ezt tették volna, abban az esetben lenne keresnivalója Szepessy pártjának.

Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője legújabb Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „A Gyurcsány-koalíció új neve: MELLÉFOGÁS”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.