Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta:„Akinek közösségei vannak, akinek van nemzete, akinek van politikája, ha el is bizonytalanodik néha döntése meghozatalában, van kire támaszkodjon, van kire nézzen.” Álláspontja szerint a baloldal azért nem szereti ezeket az embereket, mert nem lehet őket a tévén és az interneten keresztül manipulálni.
Az a gondolkodás, amelyet a keresztény-konzervatív világ közvetít, szemben áll mindazzal, amit a felvilágosodás óta a szabadelvűek és a baloldaliak közvetítenek, ezért meg kell vívni a kulturkampfot – ezt Gyurcsány Ferenc mondta szerdán a Demokratikus Koalíció Kultúra és hatalom című szerdai, fővárosi konferenciáján.
A baloldal „utálja a középosztályt”, uszítanak, amikor gazdagokról beszélnek – mondta a parlament elnöke. „Amikor gazdagokról beszélnek, akkor azokról beszélnek, akiknek munkából valamijük van, és azokat próbálják az irigység és a gyűlölet középpontjába helyezni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy soha nem azokkal szemben, akik valóban haszonélvezői voltak az elmúlt évtizedeknek. Soha nem saját fajtájukkal szemben, soha nem a multikkal szemben, soha nem a nemzetközi tőkével szemben – szögezte le Kövér László.
Ha visszajönnének, az lenne, ami 2010 előtt volt – vélekedett a politikus.
Kövér László hangsúlyozta: már négy évvel korábban is azt mondta, hogy az elszámoltatásnak meg kell történnie, de csakis a jogállami keretek között. Kiemelte, hogy az esetek egyik részében „senki nem emlékezik semmire”, a bűncselekmények gyanúját bizonyító iratok pedig eltűntek. A nyomozati szakaszig lezárulnak az ügyek, a „bíróságok azonban a függetlenséget” gyakran a „jogtól való függetlenségként” értelmezik – tette hozzá Kövér László.
Nem a politikusoknak lenne dolga a bírósági ügyek elemzése, hanem a bírótársaiknak – mondta, szerinte azonban erre még nem került sor. „Legyünk türelmesek, várjuk ki a végét, és akkor nézzük meg, hogy hova jutottunk” – fogalmazott a politikus.
Kövér László szerint a nemzetközi támadások mögött az van, hogy a legutóbbi választáson megbukott politikusok „a kommunista hagyományokat” követve a nemzetközi szervezeteket használták fel a hazájuk elleni támadásokhoz.