Három polgármesterjelöltre lehet szavazni Fóton

Március 2-án lesz a megismételt időközi választás.

KA
2014. 02. 03. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet tavaly szeptemberben lemondott mind polgármesteri posztjáról, mind pedig az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról.

A november 24-én, 29,1 százalékos részvétellel lebonyolított voksoláson öt polgármesterjelölt indult, közülük a legtöbb szavazatot, 1116-ot (25 százalék) Takács István, az akkori ellenzéki összefogás jelöltje kapta, a második helyen a település egyik alpolgármestere, a független Bartos Sándor végzett 954 vokssal (21,4 százalék). A harmadik helyre Németh József független jelölt futott be 920 szavazattal (20,6 százalék). Őt követte Földi Pál János, a Civil Összefogás a Fótiakért Egyesület jelöltje 885 szavazattal (19,8 százalék). Vargha Nóra Mária, a Magyar Liberális Párt jelöltje 583 voksot (13 százalék) szerzett. Az 1-es számú választókerületben – ahol nyolcan indultak a mandátumért – a független Varga József Csongorra szavaztak a legtöbben, 180-an.

A szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék december elején megsemmisítette a fóti voksolás eredményét, és a teljes választási eljárás megismétlését írta elő. A március 2-ára kiírt megismételt polgármester- és képviselő-választás jelöltállítási határideje január 31-én délután 4 órakor járt le, így már lehet tudni, hogy kik indulnak a két posztért – tájékoztatta Annus Krisztina, a helyi választási iroda tagja hétfőn az MTI-t. A polgármesterségért hárman szállnak ringbe: Bartos Sándor alpolgármester (független), a polgármesteri posztról 2010-ben távozó Mádly Zsolt (független) és a novemberi győztes, Takács István, az MSZP, az Együtt, a PM, a DK és az MLP közös jelöltje.  

Az 1-es számú egyéni választókerületben novemberben rajthoz állt nyolc jelölt közül négyen visszaléptek – derül ki a pénteken lezárult jelöltállítás adataiból. A képviselőségért is indul Mádly Zsolt, rajta kívül Fábry Bélára (ellenzéki összefogás), Madaras Ádámra (független), Sándor Istvánra (Jobbik) és a novemberi győztes Varga József Csongorra (független) lehet majd szavazni.

A tavalyi fóti időközi választás után a megyei főügyészség indítványára a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás is indult, amely jelenleg is tart – közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.