Mesterházy magát cáfolja

Ellentmondásba keveredett az MSZP elnöke a Simon-ügy kapcsán.

Magyar Nemzet
2014. 03. 18. 4:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellentmondásba keveredett a napokban Mesterházy Attila a Simon-vagyon eredetével kapcsolatban. A szocialisták elnöke eddig ugyanis azt állította, hogy a botrány kirobbanása után két nappal – amikor hazajött az Egyesült Államokból – személyesen beszélt volt helyettesével a pénz eredetéről.

Újságíróknak akkor úgy fogalmazott: nem pártpénzről van szó, az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint „nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez”. – Az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom – tette akkor hozzá. A nyilatkozattal párhuzamosan Simon Gábor egy közleményt is kiadott hasonló tartalommal. Azt írta: „a személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs”.

A Hír TV szerint múlt szombaton ugyanakkor már azt mondta az MSZP elnöke, hogy nem beszélt Simon Gáborral, a pénz eredetét ő is csak abból a közleményből tudta meg, amit a korábbi szocialista politikus adott ki. – Arra hivatkoztam, amit Simon Gábor maga adott ki – közölte Mesterházy Attila. Hozzátette, ebből a közleményből idézett, semmi többet nem mondott.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága is szeretne tisztán látni, hogy Mesterházy Attila mire is alapozza a korábbi forrásfelhalmozásról szóló kijelentését. Rubovszky György, a testület KDNP-s elnöke tegnap ismét levelet írt az MSZP elnökének egyértelművé téve kérdésüket. Ismét meghívta a bizottság jövő hétfői ülésére, annak ellenére, hogy Mesterházy korábban nem ment el.

A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.

Február 4-én a Magyar Nemzet írt arról, hogy Mesterházy helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, csaknem 250 millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján, amelyet nem tüntetett fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. Azóta a politikus kilépett a szocialista pártból, lemondott mandátumáról, az ügyészség pedig február 18-án gyanúsítottként hallgatta ki.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség múlt hétfőn újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábort, majd a kihallgatást követően őrizetbe vette a gyanúsítottat. Mesterházy Attila egykori helyettese hamis, egy afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott – közölte az ügyészség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.