Megmenekült az összeomlástól az állam, emelkedő pályán a gazdaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Április 6-án a választók a munka folytatására mondtak igent – fejtette ki Kövér László kedden Kiskunfélegyházán.

NT
2014. 04. 29. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere felidézte a tragikus sorsú egykori politikus életútját és megköszönte azok támogatását, akik anyagilag is hozzájárultak az emlékmű felállításához.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a szobor felállításával a város adózni kíván a kommunizmus mártírjainak, Návay Lajosnak, Návay Ivánnak és Kiss Bélának, akik életükkel váltották meg Kiskunfélegyházát „a halálvonat terroristáinak további vérengzésétől”.

Máté István szobrászművész és Bozóki István kőfaragó alkotása egy emlékoszlop, előtte egy angyalt ábrázoló bronzszobor, amely töviskoszorút tart a kezében.

Az eredeti emlékművet 1929. június 26-án, a vasútállomás melletti kiserdőben, az ideiglenes sír helyén leleplezték le, amit 1936 júniusában a vasútállomás előtti térre helyeztek át. Az emlékművet 1945 tavaszán szétrombolták, a szobor eltűnt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.