Tömeges riasztások, épületkárok, áramszünetek – itt a vihar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Viharos szél tombolt a Dunántúlon, de az árvízi helyzetre is oda kell figyelni. Az OKF továbbra is rengeteg bejelentésre számít.

MNO
2014. 05. 15. 6:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sajó és a Hernád mentén egyelőre elsőfokú a készültség, fokozott figyelőszolgálattal és megelőző munkákkal készülnek a szakemberek. Önkéntesek munkájára várhatóan nem lesz szükség – mondta Siklós Gabriella.

Az OVF honlapjának adatai szerint még a Rába felső szakaszán és a Murán elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

Öt dél-balatoni településen, Siófokon, Zamárdiban, Lellén, Bogláron, Fonyódon és Fenyvesen az óránkénti 100 kilométeres széllökések következtében kilépett medréből a tó, part közeli utcákat öntött el, és sok helyütt a lakóházak pincéibe is behatolt a víz. Az érintett önkormányzatok több mint tizenegyezer homokzsákkal védekeznek, a tűzoltóság mobil szivattyúkkal sietett a bajba jutott települések segítségére.

A balatoni kikötőkben horgonyzó vitorlásokat is veszélyezteti az orkán, az árbocosok egyébkén a magas vízállás miatt is a „szél közelébe” kerültek.

A személyhajók és a kompok szerdán még közlekedtek, csütörtök reggel viszont minden közcélú vízi jármű a kikötőben maradt – tudta meg az MNO a Balatoni Hajózási Zrt. forgalmi irodájától.

Mintegy ötszáz ingatlant védenek a kicsapódó hullámoktól a Balaton déli partján – közölte Bázelné Mihályka Szabina Somogy megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtök reggel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél, a jelentős mennyiségű csapadék, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt. A viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések a 90 kilométer/órás erősséget is meghaladhatják.

Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala  megyében, valamint Budapesten van érvényben ugyancsak másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi eső hullhat.

Somogy megyében több vasútvonalon is késnek a vonatok kidőlt fa, illetve felsővezetéki zárlat miatt – közölte a Mávinform csütörtök reggel az MTI-vel. A kora reggeli tájékoztatáshoz képest a reggeli órákban további dél-dunántúli szakaszokról közölte a vasúttársaság, hogy az időjárás miatt fennakadásokra kell számítani.

A Mávinform közlése szerint a Barcsról Pécsre közlekedő vonat kénytelen várakozni, miután Darány és Szigetvár között fa dőlt a sínekre. A Dél-balatoni vasútvonalon Fonyód és Balatonszárszó között van zárlat a felsővezetékben, itt is várakoznak a vonatok. A Mávinform a korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Siófok–Kaposvár, a Pécs–Barcs–Gyékényes, illetve a Dombóvár–Kaposvár vasútvonalon kell késésekkel számolni.

Dombóvár és Kaposvár között hajnali 4 óra óta nincs feszültség a vasúti felsővezetékben, emiatt a villanymozdonnyal közlekedő vonatok nem tudnak útnak indulni a Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vonalon.

Taszárnál leszakadt a felsővezeték, emiatt Baté és Taszár között a pálya el van zárva a vonatközlekedés elől. Egy ott maradt vonatot, amely Dombóvárról Nagykanizsáig közlekedik, dízelmozdony visz majd tovább, de a helyreállításig a MÁV-Start vonatpótló autóbuszokat rendelt.

A Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vasútvonalon 30-40 perces késésekkel kell számolniuk a reggeli órákban útra kelőknek.

A hajnali órákban az első vonat a Kaposvár–Siófok közötti vonalon Tab és Kapoly között várakozott több mint egy órán át egy pályára dőlt fa miatt. Ugyancsak kora reggel a Pécs–Gyékényes vonalon közlekedő első vonat Barcs és Középrigóc között volt kénytelen vesztegelni, ott is kidőlt fa okozott gondot. Ezeken a helyszíneken már eltávolították a fákat, megindult a vonatközlekedés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.