A másik, tárgyaláson említett sortűz két nappal később, Salgótarjánban történt. A negyvenhat halálos áldozattal járó vérengzés előzménye az volt, hogy december 8-án az ÁVH emberei letartóztatták Gál Lajos és Viczián Tamás munkástanácsi vezetőket, erre a hírre spontán demonstrációba kezdtek a helyi üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók. Ez a csoport a salgótarjáni rendőrkapitányság elé vonult, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását. Ám az épület tejére már előre felállították a gépfegyvereket: és ugyan feltételezhető, hogy a pufajkások először figyelmeztető céllal a tömeg feje fölé lőttek, de ezt követően 10 percig folyamatosan lőttek a békés demonstrálókra, akik között gyerekek is voltak. A vádirat is kitér rá, hogy az egyik áldozat mindössze 10 éves volt. Egy szemtanú pedig arról számolt be, hogy „vérző testekkel volt tele az utca”.
A jegyzőkönyveket titkosították, a megállapításokat elhallgatták. December 7-én Tatabányán, 10-én Miskolcon, 11-én és 12-én Egerben 1957 januárjában pedig Csepelen lőttek az ártatlanokra. Biszku egy hónap múlva belügyminiszter lett, majd hosszú évtizedekig a Kádár-rendszer meghatározó politikusaként ténykedett.
