Korábban adódhattak abból is problémák, hogy az ellenőrzést végző parkolóőr a rendszer bonyolultsága miatt nem feltétlenül tudta, hogy fizetett-e a parkolásért az általa vizsgált autó, ez a gubanc is megszűnik most. „Részben azért voltak ilyen problémák, mert piaci szolgáltatók üzleti alapon üzemeltették a mobilparkolást. Mi száz százalékig állami tulajdonú vállalatként a közszolgáltatás keretein belül nyújtjuk ezt a szolgáltatást, átlátható működés szerint. Mivel az önkormányzatokra nézve is kötelező, hogy csak rajtunk keresztül bonyolítható mobilparkolás, az ellenőrzés is a mi rendszerünkhöz csatlakozik. Tehát a parkolóellenőr biztosan meg tudja nézni, hogy az adott gépjárműre elindították-e a parkolást. A mobilos parkolást értékesítő viszonteladók is a mi rendszerünkhöz csatlakoznak.”
Fontos, hogy a mobilos parkolás a közszolgáltatások mobilfizetésének csupán az első állomása, később újabb szolgáltatások jöhetnek. „A rendszer nem csak azért jött létre, hogy a parkolást megoldja. Ezt a platformot szeretnénk majd felhasználni arra, hogy közlekedésben és más közszolgáltatásban is igénybe tudjuk venni a mobilos díjfizetést. Ez most tehát az első állomás. Az ügyfélélményt is jelentősen javítani lehet” – fogalmaz Veres Mihály.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!