Ötven euróért ad három gramm hasist – súgnak össze mellettem alkalmi útitársaim. A lipcsei Daniel és a Helsinkiből érkezett Jani Erasmus-ösztöndíjjal jött Magyarországra, az Ozora fesztivállal egyéves kalandjukat akarják megkoronázni. Megszerették hazánkat – eredetileg öt hónapra szólt a tanulmányi út, azonban eszük ágában sem volt hazamenni. Magyarországon ugyanis olyan bulik vannak, amelyekről otthon csak álmodozhatnak.
– Túl drága – vágja rá a szűkszavú finn fiatal, a mindig aktív Daniel ezért ismét felpattan, és – saját szavaival élve – újabb felderítőútra indul. Kitartását hamarosan siker követi – füvet szerzett, tíz euróért egy grammot. A fesztivál egyik, homokkal feltöltött sátrában vagyunk, s bár a helyszín eredetileg a táncban megfáradt bulizók pihenésére szolgál, itt is kemény elektronikus zene szól. Mindez szemlátomást senkit nem zavar – a dübörgő hangfal melletti függőágyban szelíd mosollyal az arcán fiatal pár alszik, tőlük karnyújtásnyira egy lány eksztázisban táncol. Az álmosító fényekkel bevilágított sátorban körülnézve nyugtázom: rendőrrazzia ide, sajtóbotrány oda, Ozora lényegében semmit nem változott.
– Lehet, hogy be vannak lőve, de legalább kedvesek – mondja Erika, aki a fesztivál idején a szomszédos faluból jár át taxizni. A bolti eladóként dolgozó édesanya szerint jót tesz a Tolna megyei kistelepüléseknek a tízezres tömeget megmozgató esemény. A javarészt külföldiekből álló társaság sok pénzt költ, amiből a helyiek is igyekeznek profitálni. Igaz, Erika autótulajdonosként szerencsés helyzetben van, a fesztiválon dolgozókat ugyanis drákói szigorral tartják.
– Tegnap azért küldtek el két lányt, mert a pult mögött fonták be egymás haját – meséli az egyik fiatal pultos. A tizenkét órás műszak után ha akarnának sem maradhatnának a fesztiválon. Idén ugyanis a dolgozók bérletet sem kaptak; ha fél órán belül nem jelentkeznek a kapunál, vissza sem kell jönniük. A szabadságot és megértést hirdető pszichedelikus trance-szubkultúrával nehezen egyeztethető össze az is, hogy a bárpult két végén felügyelők kakasülőről figyelik a pultosokat és az őket pásztázó kamerák felvételeit. Ha valaki elteszi a borravalót, jövőre már biztosan nem számíthat munkára.
– Lassú halál – mondja az évek óta visszajáró Klaus, mikor arról kérdezem, milyen változásokat tapasztalt az elmúlt időkben. Az osztrák fiatal szerint Ozora már nem a régi – miközben az árak egyre magasabbak, a fellépők listáján egyre kevesebb az ismert név, s a társaság is felhígult. Felcseperedtek ugyanis a Magyarországon egy-két éve útnak indult, konkurens pszichedelikus fesztiválok, s úgy tűnik, Ozora nem tudja megtartani híveit.
A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.
