Soroksári gyilkosság: az elkövetők figyelték az áldozatot?

A több mint egy éve elkövetett soroksári gyilkosság után az áldozat férjét újra behívták a rendőrségre.

WL
2014. 10. 08. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaly szeptember 25-én elkövetett, azóta is felderítetlen soroksári gyilkosság áldozatának férjét újra behívták a rendőrségre, és egy ritkán használt e-mail címének jelszaváról érdeklődtek nála – írja a Borsonline.hu. Laptopját azóta szakértők vizsgálják.

A férj, az egykori rendőr Kardos Lajos azt mondta, az egyenruhások azzal fogadták, tudják, hogy semmi köze az emberöléshez. Beszámolt arról is, hogy a nyomozás vezetője, Petőfi Attila arról tájékoztatta, felesége spontán támadás áldozata lehetett. Ennek némileg ellentmond egy másik feltételezés, miszerint a nő viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy napok óta figyelték a gyilkosai, akik legalább ketten lehettek, és akiket, vagy esetleg a felbujtójukat ismerhette az áldozat. A rendőrök azt is elmondták neki, több furcsa dolog is volt a felesége viselkedésében a támadást megelőző napokban.

„Krisztit tavaly szeptember 25-én ölték meg. Két nappal korábban volt előtte futni. Akkor levette az arany karkötőit és a láncát, amiket mindig hordott. Kicsit zavartan mosolygott, és azt mondta: inkább leveszem, minthogy letépjék. Biztos, hogy ennek oka volt, ahogy annak is, hogy feltűnően kedves, gyengéd volt velünk a halála előtti napokban. Én ajándékot kaptam tőle, a kisfiam pluszzsebpénzt. Többször mondta, mennyire szeret minket. Azért indult később futni, mint máskor, mert valamiért mindenféleképp meg akart várni minket. Ezt külön mondta is nekem” – számolt be a Borsonline-nak Kardos.

Mint ismert, a közelmúltban ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ügy felderítése érdekében. A nyomozás jelenlegi állásáról ide kattintva olvashat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.