Álruhás ellenőrök járják a bankokat

Fokozottan figyelik az MNB munkatársai a forintosítás és az elszámolás végrehajtását.

Hajdú Péter
2014. 12. 12. 4:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gőzerővel dolgoznak az összehasonlítható számlacsomagokra vonatkozó elképzelés megvalósításán a jegybank szakemberei – hangzott el tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóbeszélgetésén. Jelenleg még a hozzáértőknek is komoly gondot jelent két számlacsomagnak az összehasonlítása, mert számos banknál a bankkártyák, az SMS-díjak, és egyéb, a számlához kapcsolódó szolgáltatások költségeiről különböző dokumentumokban lehet tájékozódni. A mostani munka szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amelyben az MNB az egyedi bejelentések alapján igyekszik átláthatóbbá tenni a banki folyamatokat.

Szabó József, az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója azonban azt is elmondta, a jegybankhoz érkező panaszoknak csak mintegy 15-20 százalékában jogosultak – hatáskör hiányában – eljárni. Sok esetben az ügyfelek nem értik, hogy konkrét panaszukat miért nem vizsgálja a jegybank. A válasz egyszerű: ha az adott típusú ügyben már általános vizsgálat indult, úgy annak az eredménye vonatkozik a konkrét esetre is. Freisleben Vilmos fogyasztóvédelmi igazgató ennek kapcsán kiemelte, ezeket a vizsgálatokat a pénzintézetek is komolyabban veszik, mert ekkor nemcsak az egyedi panaszt, hanem a banki hátteret is áttekintik az ellenőrök.
Az elmúlt időszakban húsz alkalommal a jegybank szakemberei személyesen is tesztelték a bankokat és biztosítókat. Ezek során mindig egy adott elképzelést vázolva keresték fel a pénzintézeteket, azt figyelték, valóban az adott problémára vonatkoznak-e a kapott megoldási javaslatok.

Hatalmas feladat egy fair bank bevezetése

Előfordult, hogy ötéves befektetés helyett húsz év futamidejű biztosítást akartak az ellenőrök nyakába varrni. Az igazgató kiemelte, ilyenkor azt is vizsgálják, mi motiválhatta az ügyintézőt – például a jutalék nagysága –, s miként lehetne a hibákat elkerülni. A forintosítás, a banki elszámolás és a fair bankrendszer bevezetése hatalmas feladatot jelent a jegybank fogyasztóvédelmi részlegének, ezért kiemelt szerepet szánnak a tájékoztatásnak. Binder István, a felügyelet szóvivője kiemelte, apránként, mindig az esedékes lépésre koncentrálva jelennek meg az információkkal a nyilvánosság előtt, mert egyszerre nehezebben tudnák az ügyfelek áttekinteni az összes intézkedést. Hogy erősítsék megjelenésüket a médiában, részletes terveket készítettek. Így a televízióban, az interneten veszik fel a kapcsolatot a fogyasztói rétegekkel, mindenütt az általuk könnyen értelmezhető eszközöket felhasználva. Ebben számítanak a témában jártas civil szervezetekre is.

Elindult a kártalanítás. A korábbi hírektől eltérően már tegnap megkezdte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A szövetkezet ügyfelei a törvény értelmében legfeljebb 30,7 millió forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy vállalkozások vagy magánszemélyek. A betétek kifizetését január 13-ig be kell fejezni. Másik két hitelintézet, a Széchenyi István Hitelszövetkezet, valamint a Széchenyi Kereskedelmi Bank már zajló kifizetései is folytatódnak, s összesen 4043 ügyfelet érintenek. A három, egymással párhuzamosan zajló kártalanításban az OBA mintegy 31,5 milliárd forintot fizet ki a számlatulajdonosoknak.

Adathalászok a közösségi oldalon

Rosszhiszeműen akarják kicsalni a bankkártyák adatait azok az adathalászok, akik egy közösségi oldalon napi 257 dollár keresetet ígérve olyan oldalra irányítják a gyanútlan érdeklődőt, ahol egyéb adatai mellett a bankkártya számát, lejárati idejét és háromjegyű biztonsági kódját is elkérik – olvasható a Magyar Bankszövetség közleményében. A szervezet felhívja a figyelmet, a csalók által üzemeltetett honlap segítségével a megkapott adatok birtokában ellophatják a számlatulajdonos pénzét. A kért adatokat csak a kibocsátó bank rendszerén belül szabad használni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.