Boross Péter: „Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus”

A volt miniszterelnök szerint tárgyilagos képet kell festeni a Horthy-korszakról.

Magyarország a németek oldalára sodródott, ami eleinte területi gyarapodásokkal járt. A döntések és azok felelőssége Horthyé. A Szovjetunió elleni hadba lépés pedig, bár jogszerű, erősen vitatható, és ezért is felelősséggel tartozik az államfő, de ez nem egyenlő a bűnösséggel – fejtegette. Amikor 1944 márciusában a német csapatok megszállták Magyarországot, Horthy környezetében azzal érveltek az államfő lemondása ellen, hogy szélsőséges erők jöhetnek. Aki azt mondja, hogy a német csapatokat virágeső fogadta, összetéveszti az 1944-es Magyarországot az 1938-as Béccsel – jegyezte meg.

Ezután jött Magyarország történelmének egyik legtragikusabb időszaka, májusban megkezdődtek a deportálások, Horthy nyáron leállította, októberben pedig megpróbált kiugrani a német szövetségből, de nem járt sikerrel, és politikusból nem magasodott államférfivá – mondta Szakály Sándor. A visszaemlékezések szerint 1946-ban Moszkvában magyar politikusok előtt Sztálin azzal érvelt Horthy felelősségre vonása ellen, hogy öreg ember, és egyébként is fegyverszüneti ajánlatot tett neki.

Kádár Béla közgazdász, akadémikus, az Antall-kormány minisztere előadásában arról beszélt, hogy a két világháború közti időszak gazdasági szempontból válságkezelések sorozata volt, külső feltételek lökték kényszerpályára az országot. A történelmi elmaradottságot és egyenlőtlenséget nem sikerült csökkenteni, de ha felzárkózás nem volt is, legalább a távolság nem nőtt Magyarország és a fejlett Nyugat között, és voltak a korszaknak részsikerei, mint például az ipar fejlődése, vezető ágazattá válása.

Ujváry Gábor történész Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint, a korszak két meghatározó kultúrpolitikusa kapcsán azt emelte ki: egy korszerűtlen országban próbáltak korszerű, nyugat-európai kultúrpolitikát művelni, egy kulturális demokráciával tenni az egészségesebb társadalomszerkezetért, előkészíteni a politikai demokráciát. Klebelsberg Kuno alapgondolata volt, hogy az egymillió analfabéta országában mit sem érnek a szavazólapok, előbb a kulturális javakhoz való hozzáférést kell bővíteni például a népiskolai hálózat kiterjesztésével, az írástudatlanok arányát pedig hét százalékra szorították le a korszakban, ami már a nyugat-európai arányokhoz közelített és lényegesen jobb volt, mint a környező országokban.