Norvég Alap: törvényességi vizsgálatok

Összesen öt civil szervezetnél folytat törvényességi vizsgálatot a Kehi.

2015. 01. 22. 5:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bagoly Bettina elmondta: még decemberben rendelték el az ellenőrzést. Azt vizsgálják, hogy az érintett szervezetek működése megfelel-e a jogszabályoknak. Ismeretes, a Kehi még tavaly októberben, a Norvég Alappal foglalkozó jelentésében kérte az ügyészségtől, indítson törvényességi ellenőrzést egyes kedvezményezettek ellen, mivel a megadott címükön elérhetetlenek voltak, ami arra utal, hogy működésüket beszüntették.

Más támogatottaknak pedig az éves közhasznú beszámolóik voltak hiányosak. Az ellenőrzés eredményének függvényében az ügyészség akár kezdeményezheti az érintett szervezetek megszüntetését is.

Ma egyébként a liberális frakció kezdeményezésére az Európai Parlament jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) az emberi jogok magyarországi helyzetéről tart meghallgatást, amelyre három balliberális kötődésű civil szervezetet, illetve a Civil Összefogás Fórumot hívták meg, ám utóbbi jelezte, nem vesz részt a „torz, egyoldalú” vitán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.