Áder: 25 év után rendbe teszik a Normafát

Ambiciózusnak nevezte Áder János államfő a Normafa megújításának tervét szerdán.

SZF
2015. 03. 25. 20:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő kiemelte: meg kell óvni a természeti és az épített környezetet egyaránt. Ez komoly kihívást jelent az önkormányzat és a tervezők számára is, ezért nagy körültekintéssel kellett eljárni. Áder János – aki szintén kerületi lakos – rámutatott: 25 éve várja, hogy megoldás szülessen a lepusztult épületek helyrehozatalára. Komoly adósságunk van az épített környezeti értékeink megőrzése érdekében – fogalmazott az államfő.

A tervezett rehabilitációról azt mondta: mindenkinek javára válik, ha az épületek megújulnak, új funkciót nyernek, fiataloknak és időseknek az értelmes szabadidő eltöltését biztosítják. A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy régi vágya a Budapesten élőknek, hogy a Normafa és környéke rendezett legyen, kulturáltabb kereteket kínáljon a szabadidő eltöltésére.

Kitért arra is, hogy e téren teljes egyetértés van, hiszen a kapcsolódó döntést ellenszavazat nélkül fogadta el a kerületi képviselő-testület, és a korábbi politikai viták, amelyek a beruházást előkészítő munkákat övezték, megszűntek. De a mondat végére a pontot a kerületi népszavazással kell kitenni – jegyezte meg.

Pokorni Zoltán kiemelte: a Normafa rendbetétele öt-nyolc éves program, ami hosszú idő, de nincs ok kapkodni. Egy Normafánk van, nem szabad elrontani – fogalmazott. A költségekről szólva rámutatott: a műemléki épületek felújítása, az ösvények helyreállítása mintegy ötmilliárdos program. Külön tétel a fogaskerekű megújítása, amellyel uniós támogatást céloznak. Ennek költsége 20 milliárd körül mozog – jegyezte meg a polgármester.

Az ónos eső és jégkár csökkentésére indított jótékonysági kezdeményezésről az MTI kérdésére azt mondta: ha csak az első napi telefonhívásokat nézik, már elégedettek lehetnek, több mint 40 ezren telefonáltak. Ez önmagában is szép szám, és az akció folytatódik, a 13600-as telefonszám továbbra is él – jegyezte meg. Nemcsak a polgárok mozdultak meg ebben az ügyben, hanem nagyon sok vállalat ajánlott fel kisebb-nagyobb összegeket, ezek segíteni fogják és felgyorsíthatják az erdőgazdaságok munkáját. Mindenki érdeke, hogy rövid időn belül ne a romokat, hanem megszépült környezetet lehessen látni – mutatott rá, hangsúlyozva: a munka jó tempóban halad.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.