Ez csak egy kórház, ahol beteg embereket kezelnek – visszhangoztak fejünkben Hamula Jánosnak, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) megbízott főigazgatójának szavai, miközben a közel 120 éves intézmény folyosóin sétáltunk. Az ápoltak közül néhányan a nyomunkba szegődtek: kezet ráztak, meséltek valamit, mások arról faggattak, honnan jöttünk, de volt, aki inkább elbújt, vagy mozdulatlanul, tekintetében tele gyanakvással figyelte lépteinket egy asztal mögül. Ahogy az ember a félig-meddig felújított épületek jobb-rosszabb állapotú kórtermeiben megfordul, könnyű megfeledkezni róla, hogy ez itt azért mégsem csak egy kórház – itt nem csak egyszerű betegeket ápolnak. Az IMEI lakói ugyanis alapvetően erőszakos bűnelkövetők – például rablók és gyilkosok –, akik a kóros elmeállapotuk miatt nem büntethetők.
A kevés kivételt azok az elítéltek képezik, akiknek a szabadságelvonásuk ideje alatt vált szükségessé a pszichiátriai kezelésük, illetve itt helyezik el azokat is, akinek az ideiglenes kényszergyógykezelését rendelte el a bíróság. – A fellelhető adatok alapján az intézet 1896 körül kezdte meg a működését a Budapesti Fegyház és Börtön területén, itt, a Kozma utcában. Az első vezetője Moravcsik Emil, az elmekórtan hazai úttörője volt – idézte fel a kezdeteket Hamula János. Mint mondta, akkoriban nem létezett kényszergyógykezelés, így előfordulhatott, hogy az IMEI betegeket fogadott be a Budai Királyi Országos Tébolydától, azaz az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet elődjétől, de az sem volt elképzelhetetlen, hogy innen kerüljön át valaki kezelésre más, civil intézménybe. A hangsúlyt a XIX. század végén, a XX. század elején az elkülönítésre helyezték, de még a Csemegi-kódex 1948-as módosításakor is tetten érhető volt ez a szemlélet, hiszen a jogszabály egészen az 1961-es büntetőjogi reformig „elmebetegek biztonsági őrizetéről” és nem kényszergyógykezelésükről beszélt.
A ’61-es törvény ugyanakkor a bűncselekmény jellegétől függetlenül továbbra is lehetőséget biztosított bármely elkövető kezelésének elrendelésére, azaz egy tolvaj vagy egy gyilkos egyaránt kiköthetett az IMEI-ben – a kényszergyógykezeltek körét csak az 1978. évi büntető törvénykönyv korlátozta az erőszakos bűnelkövetőkre. Azóta egyetlen lényeges kérdésben történt változás: a kezelés időtartamát eredetileg nem korlátozták, tehát addig tartott, amíg a beteget biztonsággal el nem bocsáthatták. 2010-ben viszont a büntető törvénykönyv módosítása bevezette, hogy senkit sem lehet az általa elkövetett bűncselekmény büntetési tételének felső határánál hoszszabb ideig, életfogytiglannal is sújtható tett esetében pedig húsz évnél tovább az intézetben tartani. A 2013-as új büntetőkódexszel visszatért a határozatlan idejű kezelés.