Csepreghy. A nyertesek gyorsítsák fel projektjeiket

A nyertes pályázók lehetőségeik szerint gyorsítsák fel projektjeik végrehajtását, mert ha kicsúsznak a saját maguk által vállalt határidőből, elesnek a támogatástól – figyelmeztetett Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

HZS
2015. 04. 17. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a gazdaságfejlesztési operatív program kifizetéseinek felfüggesztése – mint Jyrki Katainen, az Európai Bizottság (EB) alelnöke is közölte pénteken – technikai jellegű intézkedés. Akik határidőre, szabályosan megvalósítják a projektjüket, minden megnyert támogatást megkapnak a költségvetésből. Az Európai Bizottsággal a viták lezárását követően a költségvetés majd elszámol. „Az ellenzéki kívánalmak ellenére arra kérünk mindenkit, ne ezekkel foglalkozzon, hanem a pályázatok végrehajtásával, mert az ország csak akkor lehet ebben a tekintetben sikeres, ha a projekteket a nyertes pályázók – legyen szó önkormányzatokról, cégekről, civilszervezetekről – határidőre valósítják meg, abban a pályázati rendben, amit a támogatási szerződésük tartalmaz” – fejtette ki.

A helyettes államtitkár elmondta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter május elején Brüsszelbe utazik. A megbeszéléseknek több tárgya lesz. A miniszter többek között a gazdaságfejlesztési operatív program kifizetéseinek felfüggesztéséről is tárgyal, illetve arról, hogy ez a pályázati rendszer rendszerszintű működési problémáiból fakad. Kifejtette, ezt a rendszert 2007-ben alakították ki a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején, most azonban már egy teljesen új rendszerre készülnek, amelyet már az Orbán-kormány épített ki.
Arról is szeretnének egyeztetni az Európai Bizottsággal, hogy Magyarország milyen garanciákat tud még beépíteni, hogy azok a szabálytalanságok, amelyek a 2007-ben létrehozott rendszerből kódoltan következtek, még egyszer ne fordulhassanak elő. Szeretnének azokról a kérdésekről is egyeztetni, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország valóban sikeresen zárja az elmúlt időszakot, egyetlen eurócentet se veszítsen el a neki járó keretből. Végül szeretnének egyeztetni arról is, milyen végrehajtási tapasztalatok vannak, amelyeket a 2014–2020-as pályázati rendszerbe be tudnak építeni – ismertette Csepreghy Nándor.

Az MTI kérdésére elmondta: az Európai Unió egy olyan operatív programot vizsgált, amely 43 ezer pályázatot tartalmaz. Ezek közül 53-at vizsgáltak, amelyeket valóban 2010 után írtak ki, azonban azon szabályok szerint, amelyeket a szocialista kormányzat elfogadtatott az Európai Bizottsággal, és amelyek hét évig megváltoztathatatlanok voltak. Erről a rendszerről alakított ki negatív véleményt az Európai Bizottság. Rendszerszintű, de technikai problémák vannak, amelyeket a kormány részben már orvosolt, illetve orvosol az Európai Bizottsággal együttműködve – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.