Obama asztalát nem árverezték el Angyalföldön

Az amerikai követség cirmos cicája is megjelent azon az aukción, ahol használt irodai bútorain adott túl a képviselet.

Apropó szekrény: nem sajtónyilvános esemény ide (ezt lejjebb fejtjük ki), CB-s biztonsági őrök oda, egy-két fiókot azért csak kihúztunk. Lehet, hogy André Goodfriend régi bútorait vizsgálgattuk, ki tudja, egy biztos: csontváz sehonnan sem hullott ki. Egy helyen találtunk csak olyan iratrendezésre szolgáló cetliket, amelyeket GMO, illetve Biotech feliratokkal láttak el, de semmi. Nem bírt túl sok konspiratív értékkel az egyik szekrényre ragasztott Amnesty International matrica, vagy egy másik polcon felejtett, szarkasztikus hangvételű irodai ima sem. A feliraton, miszerint a számítógépek egyikében sincs merevlemez, azért többen összemosolyognak.

De nem egy drabális őr ugrott elénk a sátor sarkából, amikor mindezt lejegyeztük, hanem egy cirmos cica. Mint később kiderült, ő a követség macskája, aki szabadon jön-megy, még abba a szürke Ford Tranzitba is beugrott, amelyből az egész aukciót levezényelték, épp a játékszabályok ismertetésekor, úgyhogy be is mutatta a követség munkatársa őt a nagyközönségnek: igen, ő a miénk. És ha már eljutottunk magához a rendezvény érdemi részéhez, akkor itt érdemes bemutatni a puritán, angolszász pragmatizmust, ami olyan sajátosan nyilvánult meg ebben a jellegzetesen posztkommunista, kelet-európai tájban. A már említett kisbusz nyitott hátuljában állt egy pulpitus, mögötte egy kigumipókozott forgószék, itt ült az árverés vezetője. Előtte pedig egy sörsátorban ültek a tárcsás licitálók.

Az aukció pedig pörgött. A macerás beengedésnek köszönhetően még mindig óriási volt a sor, amikor az árverés elkezdődött, úgyhogy az elhangzott „először, másodszor, harmadszor” zárszavakba rendre ünneprontó módon belepittyegett a fémdetektor. Sorra keltek el akár hat-hétszeres áron is az irodai bútorok, hetes csomagban árult irodai székek, gyerekeknek való ülőgarnitúrák, légkondicionálók, olajradiátorok, futópadok. Szívesen megkérdeztük volna például, hogy miért vesz valaki egy lezárt doboznyi, valószínűleg használhatatlan számítógépegeret (kiáltási ára: 1000 forint), de ezt nem tehettük.

Elizabeth Webster, a követség sajtóattaséja magyarázta el kérdésünkre mindezt. „Az átláthatóságra büszkék vagyunk, el is várják tőlünk az adófizetők, de mint szervezők, nem szeretnénk kitenni a licitálókat annak, hogy kényelmetlenül érezzék magukat”. Kint már megkérdezhettük volna, hogy miért vesz valaki ennyi Szabadság téri egeret, de inkább maradtunk még bent. Az attasé csak tippelt, hogy a Facebook miatt lett ennyire népszerű a rendezvény (ezren jelezték részvételüket), mert már rendszeresen tartanak ilyet, úgyhogy mindjárt le is szögezte, hogy nem Colleen Bell érkezése miatt volt szükség rá.

Elárulta, hogy megmutatni ugyan nem tudja, de az ő asztala is itt van a sátorban. Sok régi holmit adnak el így, ha állapotuk ezt indokolttá teszi. „Mert hát Obama elnök asztala ugyan elég régi darab, mégsem akarja eladni a kormány” – jegyezte meg nevetve. Maga az árverés egyébként azt a célt szolgálja – folytatta az attasé –, hogy az amerikai adófizetőket biztosítsák arról, hogy a pénzük nem ment pocsékba, a kormány alkalmazottai kihoztak belőle mindent, amit csak lehet. A befolyt összeget így visszaforgatják a követség büdzséjébe.

Lomot persze nem árulnak, sőt, van, hogy olyan holmitól szabadulnak meg, amit egy-egy követségi munkatárs szívesen látna saját otthonában. Ilyenkor kivesz egy szabadnapot, beáll a sorba, leadja a személyijét, kivált egy tárcsát, és licitál. Az angolszász pragmatizmus jutott megint eszünkbe, de már kifelé tartottunk. Sor volt itt is, négyen ültek a frissen vásárolt székükben. A detektoros kiskapun nem mehetnek ki vásárolt tárggyal, a nagy rácsos kaput viszont csak később nyitják ki, úgyhogy addig sorban állva (ülve) napoznak egyet. Elmentünk mellettük, és máris kint voltunk a jellegzetesen posztkommunista, kelet-európai tájban.