Jogerős ítélet várható a Biszku-ügyben

Hétfőn megszülethet az első jogerős ítélet egy volt állampárti vezető büntetőügyében.

Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.

A karhatalom kegyetlen leszámolásokat hajtott végre, halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le a fegyvertelen polgári lakosságra: 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál egy ilyen sortűzben hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban pedig a karhatalmisták és szovjet katonai erők fegyvereitől negyvenhatan, köztük nők, gyerekek, egyikük csupán 10 éves volt. A vád Biszku Béla terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron, ám ezért senkit nem vontak felelősségre.

Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt. Az elsőfokú bíróság kimondta Biszku bűnösségét a salgótarjáni sortűz ügyében, továbbá azért, mert a martonvásárhelyi események miatti felelősségre vonás elmaradt.

Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság szerint Biszku Béla elkövette a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekményt, amikor 2010-ben egy televíziós nyilatkozatában arról beszélt, hogy 1956-ot ellenforradalomnak tartja, utána pedig szerinte nem koncepciós perek folytak, hanem független bíróság ítélkezett. A lőszerrel visszaélés vádjával kapcsolatban a bíróság nem fogadta el Biszku Béla azon védekezését, hogy a lakásán talált tizenegy töltény a fiáé.

Az elsőfokú bíróság szóbeli indoklása szerint az állampárt és a karhatalom közötti közvetlen kapcsolat bizonyítható, a vádiratban említett két sortűz pedig akkoriban nem volt elszigetelt jelentség, 1957 januárjáig több ilyen vérengzés történt. Ugyanakkor a Nyugati téri sortűzzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani a vádlott bűnösségét, ezen a helyszínen a halálos lövéseket feltehetően szovjet katonák adták le.

Az ügyész az eljárás során a cselekmények súlyára, az el nem évülő háborús bűncselekményekre tekintettel életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte, a védelem viszont felmentést, illetve az eljárás megszüntetését.

Magyar Gábor ügyvéd az eljárásban többek között azzal érvelt: igaz, ugyan, hogy szovjet csapatok és karhatalmisták 1956 novemberében-decemberében többször is tüzet nyitottak a védtelen lakosságra, de arra nincs konkrét adat, hogy ez a vádlott utasítására történt.

A védő perbeszédében arra is figyelmeztetett: ebben az ügyben nem lehet a kommunista rendszer felett erkölcsi ítéletet mondani, csak revánsot venni, és ez nem segíti a múlttal való szembenézést.

A vádlott érdemi vallomást az eljárásban nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta. A 94. évében járó Biszku a tárgyalásokra többnyire tolószékben érkezett, két idősebb nőrokona kísérte, többször előfordult, hogy jelezte, rosszul hallja, nem érti az elhangzottakat.

A Fővárosi Ítélőtábla június 1-jére tűzte ki a másodfokú határozathirdetést. A negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltás óta Biszku Béla lehet az első egykori magas rangú pártállami vezető, akit jogerősen elítél a büntetőbíróság.

Az 1990-es évek első felében több 1956-os sortűz miatt vádat emelt az ügyészség, de csak végrehajtók ellen. A bíróságok, ha bűnösséget állapítottak meg, többnyire néhány éves szabadságvesztés-büntetéseket szabtak ki. Így történt ez a salgótarjáni ügyben is, ahol a két évtizeddel ezelőtti eljárásban Biszkut csupán tanúként hallgatták meg. Az ügyészség akkori álláspontja szerint nem volt ellene elegendő bizonyíték.

Azokban az eljárásokban jelentős problémát okozott, hogy évtizedekkel ezelőtti esetekben kellett büntetőjogi felelősséget vizsgálni, miközben a párt- és állami vezetők nagy része már nem volt az élők sorában, továbbá a bizonyítás is sok esetben rendkívüli nehézségekbe ütközött, még az elévülés kérdése sem volt egyértelműen megítélhető.

Megesett, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak – a Kúria jogelődjének – egyik tanácsa másodfokon jogerősen kimondta az elévülést, majd egy másik tanácsa felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte ezt a döntést. A tatai ügy pedig, melyben a magyar bíróságok végül jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték a vádlottat, a strasbourgi emberi jogi bíróság elé került, ahol több mint fél évtized elteltével, 2008-ban azt mondták ki: a vádlott bűnössége mégsem állapítható meg a terhére rótt emberiesség elleni bűntett miatt. Azután 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság ismét úgy ítélt, hogy a megvádolt nyugdíjas ezredesnek le kell ülnie büntetését.

A magyar bíróságok szerint a vádlott 1956. október 26-án 15 fegyverese élén a tatai rendőrkapitányságot akarta visszafoglalni, eközben tűzparancsot adott ki a forradalmárok ellen, illetve személyesen végzett a forradalmárok vezetőjével.