LMP: A Normafa-népszavazás csak színjáték

Megszólalt a Jobbik és Pokorni is.

2015. 05. 16. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP társelnöke arról is beszélt, hogy pártja szerint a kormány tudatosan cseréli közfoglalkoztatottakra a közalkalmazottakat. Elmondása szerint a népszavazás véleménynyilvánító, azaz akármi lesz az eredménye, nincs biztosítva, hogy nem indul értelmetlen beruházás a Normafánál és a környező erdőben. „A népszavazás színjáték, amely minél kevesebb megkötéssel minél nagyobb felhatalmazást adna az önkormányzatnak, hogy megvalósíthassa a Normafa úgynevezett rehabilitációját” – mondta.

Hozzátette, az önkormányzat tervében szerepel az Olimpia szálló kisajátítása, a gyanú szerint „offshore-lovagokhoz vándorolhatnak a keményen dolgozó kisemberek adóforintjai”. A képviselő beszélt arról is, hogy példaértékű ugyan a Pokorni Zoltán polgármester által végigvitt egyeztetési folyamat, nem ismeretesek a beruházás részletei, ezért azt kérik a választóktól, hogy vasárnap ne szavazzanak, helyette kiránduljanak a Normafához.

Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője elmondta, követelik az úgynevezett Normafa-törvény visszavonását, amely jelenleg lehetővé teszi, hogy a természetvédelmi törvény, az erdőtörvény és az építési szabályok megkerülésével építhessenek a területen. Hangsúlyozta: a Normafa nem kerületi ügy, és az LMP is abban érdekelt, hogy megújítsák, vonzóvá tegyék a Normafát és környékét. A fővárosi képviselő elmondta: követelik, hogy világos, egyértelmű, bárki számára megismerhető legyen a beruházás részletes terve, hogy mit terveznek a Normafára, és az is, hogy mindez mennyibe kerül. Világos garanciát szeretnének kapni arra, hogy nem épül sem sícentrum, sem más „megalomán” beruházás a területen – tette hozzá.

Szél Bernadett a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy az LMP szerint tudatos stratégia a kormány részéről, hogy 2013-ban lehetővé tette, hogy közmunkásokra cserélhessék a magasabb fizetésért dolgozó közalkalmazottakat. Mint mondta, a közigazgatásban, az önkormányzatoknál megfigyelhető a gyakorlat, hogy elbocsátják a közalkalmazottakat, és felvesznek a helyükre közmunkásokat, vagy éppen az elbocsátottakat foglalkoztatják vissza alacsonyabb fizetésért. Ezt a kormány egy 2013-as, „stikában elkövetett” rendeletmódosítása teszi lehetővé. Szél Bernadett kiemelte: ez a gyakorlat jogellenes, az LMP elítéli.

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján a Normafa helyreállításával összefüggésben kiírt népszavazásról szólva azt mondta: olyan fejlesztéseket képzelnek el, amelyek a turistaútvonalak rehabilitációjáról, az infrastruktúra fejlesztéséről szólnak, de nem szolgálják magánbefektetők érdekeit. Emlékeztetett, hogy a héten törvénymódosító javaslatot nyújtottak be a parlamentnek, hogy ne lehessenek visszaélések a beruházás során. A jobbikos politikus azt is kijelentette: tiltakoznak az ellen, hogy a szerdán benyújtott költségvetési javaslat 600 millió forintot irányoz elő a Normafára, miközben még nem volt meg a népszavazás.

Párttársa, Gyöngyösi Márton azt hangoztatta, hogy az önkormányzat által javasolt fejlesztések nem átláthatók, a Jobbik a kezdetektől ellenezte, hogy így valósuljanak meg a fejlesztések.

A főváros tizenkettedik kerületében vasárnap tartanak helyi népszavazást a Normafa helyreállításáról.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) szombaton újságíróknak felidézte, hogy az Országgyűlés átadta az önkormányzatnak a jogot, hogy a területen lévő erdőkről döntsön, a kormány pedig finanszírozza a helyreállítást. Értékelése szerint a terület tele van jobb sorsa érdemes, esetenként 30-40 éve használatlan műemlékekkel, amelyek felújításra szorulnak. Példaként említette a Lóvasút végállomását, ahol a későbbiekben a helytörténeti gyűjteményt helyeznék el.

Szólt arról is, hogy tanösvényeket alakítanának ki, fogadóközpontot hoznának létre és visszabontanák az Olimpia Hotelt, a gyerekek tanulására pedig egy kis sípályát alakítanának ki, nem veszélyeztetve a védett fajokat.

A polgármester kifejtette, hogy sok ponton engedtek elképzeléseikből a zöld és civil szervezetek, ellenzéki pártok racionális érveinek hatására, s ezzel két és fél év alatt egy kompromisszumos javaslat jött létre. A helyi népszavazást ennek ellenére megtartják, mert megígérték – mondta.

Pokorni Zoltán beszélt arról is, hogy az önkormányzat a parlament által adott lehetőségek egy részével nem kíván élni, így ha már látszik, milyen jogosítványokra nincs szükségük, akkor maga kezdeményezi a Normafa-törvény módosítását. A vasárnapra kiírt ügydöntő népszavazásról azt mondta: függetlenül attól, hogy hányan mennek el, magukra nézve kötelezőnek tekintik az eredményt.

A kerület vezetője reagált a Jobbik nyilatkozataira is. Meglepőnek tartotta az ellenzéki párt pálfordulását, amit az országos politikai szándékoknak tulajdonított, semmint helyi megfontolásoknak. Visszautasította, hogy a tervek között nem szerepelne a libegő vagy műemléki épületek felújítása, az Olimpia Hotellel összefüggő offshore-vádakra pedig azt felelte: a Jobbikot 20 évig nem zavarta az épület tulajdoni viszonya, s a kerület akkor juttatná haszonhoz a tulajdonost, ha mindent felújítana a hotel körül közpénzből, s nem azzal, hogy igazságügyi szakértők bevonásával kisajátítja azt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.