A világon egyedülálló újdonság segíti a mozgáskorlátozottakat

A Route4U alkalmazás szenzorok segítségével térképezi fel a főváros akadálymentes közlekedési lehetőségeit.

Havasi Zsolt
2015. 07. 18. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon a 2011. évi népszámlálási adatok szerint több mint 232 ezer mozgáskorlátozott él, ennek több mint tizede pedig Budapesten. Fővárosunknak ahhoz, hogy az okosvárosok rangsorában előrébb lépjen, a fejlesztések során gondolnia kell a mozgásukban korlátozott személyekre is. Egy kerekes székkel útnak induló ember számára ahhoz, hogy egyik pontból a másikba eljusson, több tényezőt kell figyelembe vennie: fel tud-e szállni a számára szükséges buszra, metróra vagy éppen villamosra; be tud-e jutni abba az épületbe, ahová épp igyekszik.

Ma Budapesten nem telik el úgy nap egy fogyatékos ember életében, hogy utazása során ne ütközne közlekedési akadályba. Egyelőre nem teremtődött még meg a feltétel ahhoz, hogy a fogyatékkal élő emberek ép társaikkal azonos módon utazhatnának – mondta az MNO-nak Földesi Erzsébet, a Budapesti Mozgássérültek Egyesületének elnöke. Hozzátette: a hamarosan forgalomba álló, új 1-es villamos és a 4-es metró teljes szakaszának akadálymentessé tételével bővült azon közlekedési vonalak száma, ahol egy kerekes székkel közlekedő is utazhat, de a probléma továbbra sem megoldott.

Földesi elmondta, ahhoz, hogy érdemi előrelépés történjen, a felújítások, fejlesztések során nem utolsó szempontként kéne kezelni az akadálymentesítés kérdését. Kiemelte, ha a fogyatékkal élő embereket is bevonnák a közösségi közlekedés fejlesztésének folyamatába, akkor nem kéne egy városon belüli hosszabb utazásra akár fél napot is rászánnia a mozgásában korlátozott személynek. A Budapesti Mozgássérültek Egyesületének elnöke szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani a már elvégzett, akadálymentességet szolgáló beruházások utáni karbantartásra is. „A 2-es metró felújítása során graffitiálló falakra jutott pénz, de a liftek szerelésére nem” – tette hozzá. Erre a felvetésre az MNO-nak a Budapesti Közlekedési Központ úgy reagált, hogy „a már korábban munkába állított liftek 95 százaléka működik, a karbantartásuk megoldott. A meghibásodáshoz leginkább a liftrongálások vezetnek.”

Érdemes ezek után megvizsgálni a fővárosi közlekedés lehetőségeit egy kerekes székkel közlekedő szempontjából. Kezdjük először a felszín alatt. A már említett 4-es metró (Kelenföldi pályaudvar – Keleti pályaudvar) mellett három földalatti vonal található. A 2-es (Örs vezér tere – Déli pályaudvar) és 3-as metró (Újpest-központ – Kőbánya-Kispest) összesen 31 megállójából csak öt olyan van (Örs vezér tere, Pillangó utca, Stadionok, Árpád híd, Kőbánya-Kispest), ahol megoldott az akadálymentes közlekedés. A maradék megállók esetében felszíni közlekedést javasol a Budapesti Közlekedési Központ. Az 1-es metrót csak a teljesség kedvéért említjük, ugyanis aki kerekes székkel venné igénybe a kisföldalatti „szolgáltatásait”, annak sajnos alternatív, föld feletti utat kell választania a Vörösmarty tér – Mexikói út között.

Adódik azonban a kérdés: hogyan tovább, lesz-e további fejlesztés? A már-már életveszélyes állapotban lévő 3-as metró felújítása után mire számíthat egy mozgásában korlátozott személy? Mint azt a Budapesti Közlekedési Központ Kommunikációs osztályától megtudtuk, az észak–déli metróvonal rekonstrukciója kapcsán részleges akadálymentesítés várható, a majdan átalakuló állomáshelyeket pedig a következő szempontok alapján határozza meg a vállalat:

Ennek alapján a kék metróvonal következő állomásain lehet majd minden igényt kielégítő közlekedésre számítani: Nyugati pályaudvar, Deák tér, Corvin-negyed, Határ út, Népliget, Nagyvárad tér, Lehel tér, Árpád híd, Forgách utca, Gyöngyösi utca, Újpest-Városkapu, Újpest-Központ. Ezzel a 3-as metró húsz mai állomásából tizenkettő lesz akadálymentesen is megközelíthető.

A föld felett egy fokkal reménytelibb a helyzet: a BKK portálunkhoz eljuttatott információi alapján a fővárosi autóbusz-ágazat átszervezésével folyamatosan új, alacsonypadlós autóbuszok állnak forgalomba. A felszabaduló régebbi (de szintén alacsonypadlós) járműveket más vonalakra átcsoportosítva bővül az akadálymentes közlekedést biztosító buszflotta. Emellett a vállalat 2016 közepéig összesen 195 darab új, a kerekes székkel közlekedők által is könnyen használható járművet állít forgalomba. Ezekkel a járműbeszerzésekkel a legtöbb autóbuszt követelő időszakban az autóbusz-ágazatban 70-80 százalék a kis forgalmú és hétvégi időszakban az autóbusz- és trolibusz-viszonylatokon 90-100 százalék lesz a minden igényt kielégítő járművek aránya. A villamosok esetében árnyaltabb a helyzet. Szerencsére a legforgalmasabb vonalon, a Nagykörúton közlekedő 4-es és 6-os esetében teljesen megoldott az akadálymentes közlekedés, illetve a felújított 1-es és 3-as villamos és és a budai fonódó hálózat egyes vonalára összességében 47 új alacsonypadlós szerelvény érkezik.

A folyamatosan kiépülő, ám még korántsem mindenki számára azonos feltételeket nyújtó közlekedési rendszerhez egy okos megoldás is társul. A többszörösen díjazott „Route4U – Gurulj okosan” egy olyan telefonra letölthető alkalmazás, mely a kerekes székesek életét teszi egyszerűbbé és kényelmesebbé. Az ötletgazda, Bodó Péter az MNO-nak elmondta, hogy az applikáció a mozgáskorlátozott emberek mindennapi problémájára nyújt segítséget. Mint mondta: „Nemzetközi szinten létezik néhány olyan alkalmazás, amely egy-egy bolt, étterem, szálloda akadálymentességét mutatja be, de a Route4U ezekhez képest több plusztulajdonsággal rendelkezik.”

A kerekes székkel közlekedő személy az alkalmazásban megtalálhatja, milyen útvonalon juthat el célpontjához. Információt kaphat az útja során előforduló járdák akadálymentességéről és a tömegközlekedési lehetőségekről is. Ráadásul akadálymentes mellékhelyiségek és parkolóhelyek is szerepelnek a rendszerben. De hogy mitől igazán egyedi? A világszintű innováció a következő: a mobiltelefonokba beépített szenzorokat használva az alkalmazás begyűjti az útfelület hibáit, a lejtőket és a járdaszegélyeket – azaz az út tulajdonságait. Tehát ha egy kerekes székkel végiggurulunk egy adott útvonalon, már fel is van térképezve annak akadálymentessége, hiszen az adatok egyből bekerülnek az applikáció adatbázisába. Az így begyűjtött adatokból aztán olyan, személyre szabott és akadályoktól mentes útvonalakat tervez a rendszer, melyek követése során biztosan nem érik kellemetlen meglepetések a mozgáskorlátozott közlekedőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.