Várpalota megdöbbent a Mal Zrt. tervén

Ellenzi a Mal Zrt. várpalotai hulladéklerakójának bővítési terveit a város polgármestere.

MTI
2015. 07. 28. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP) polgármester azt MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: megdöbbenve értesült arról, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. bővíteni akarja a város melletti hulladéktárolóját, amelyben „30 ezer tonna veszélyes anyagot, köztük arzént, ciánt és higanyt helyezne el”.

A polgármester azt írta: tisztában van azzal, a hulladékot tárolni kell és „ez a Mal Zrt. már nem ugyanaz a cég, amelyik tíz honfitársunk haláláért, sok száz ember sérüléséért, sok milliárdos értékek elpusztulásért felelős”, de elvárták volna, hogy előzetesen egyeztessen terveiről a település vezetőivel és a lakossággal.

Megjegyezte, azért is fontos lett volna ez a tájékoztatás, mert a város lakóinak összefogása „alig két hónapja hárította el a veszélyt, amit egy másik gazdasági társaság azbeszthulladéka jelentett volna”. A polgármester közölte, az önkormányzat mostantól a beruházás minden részletéről tudni akar, és reményeit fejezte ki, hogy a kormányhivatal nem adja ki a beruházás engedélyét mindaddig, amíg a szükséges társadalmi, szakmai, lakossági egyeztetések megnyugtatóan véget nem érnek.

Öt károsult esetében egymilliótól hárommillió forintig terjedően a duplájára emelte május 21-én a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által fizetendő nem vagyoni kár összegét. Két olyan károsultnak pedig, aki az iszapkatasztrófa következtében elvesztette otthonát, ötszázezer forint kártérítést ítéltek meg. A témában elérhető írásainkat itt találja.

A veszélyes anyagok lerakási terveire közleményben reagált a Jobbik országgyűlési képviselője, Kepli Lajos és a párt helyi önkormányzati képviselője, Galambos István. Ebben felszólították a kormányhivatalt, hogy a városban élők beleegyezése nélkül ne adja ki a szükséges engedélyt, az önkormányzattól pedig azt kérték, hogy írjon ki helyi népszavazást az ügyben.

Úgy fogalmaztak: nem lepte meg őket, hogy elmaradt az előzetes egyeztetés, és elutasítják a lerakás tervét. „Az itt élő embereknek ugyanis joguk van az egészséges élethez és környezethez, továbbá a várost szennyezésektől mentesen szeretnénk az unokáinknak örökíteni” – írták közleményükben.

A felszámolás alatt álló Mal Zrt. felszámolóbiztosa kedd délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. visszavonja a módosítási kérelmet.

Szegőné Kemerle Judit elmondta, a már több éve létező várpalotai veszélyeshulladék-lerakó telepre kiadott, jelenleg is érvényes egységes környezethasználati engedély felülvizsgálata során nyújtottak be módosítási kérelmet, amelyben – a Mal Zrt. vagyonának értékesítési folyamatába illeszkedve – a korábban engedélyezett veszélyes hulladékok körének kibővítését kérték.

Ez a módosítási kérelem azonban nem arról szólt, hogy a Mal Zrt. megindítaná a közleményekben szereplő anyagok elhelyezését Várpalotán, hiszen a felszámolás alatt álló társaság tevékenysége során nem is keletkeznek ilyen anyagok – tette hozzá.

Mivel a polgármester jelezte, hogy Várpalota lakosságát érzékenyen érinti a tervezett módosítás, a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. a módosítási kérelmet visszavonja, és az értékesítés során további egyeztetéseket folytat a polgármesterrel – közölte a felszámolóbiztos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.