Holovits Lászlónak tizenhat évesen azért kellett elmenekülnie Magyarországról, mert fennmaradt róla egy fotó, amelyen az látható, hogy lever egy vörös csillagot. A fénykép egy helyi újságban jelent meg. A balatonföldvári kamasz fiú több társával együtt előbb egy jugoszláviai menekülttáborba ment, majd átkerült az ausztriai Klosterneuburgba. Onnan 1958. február 22-én utazott tovább az Egyesült Államokba két idősebb rokon segítségével, akik egy ideje már New Yorkban éltek. Ők azonban hosszú távon nem tudták vállalni, hogy gondját viselik a Magyarországról elmenekült fiúnak.
Megérkezése után két nappal Holovits László terjedelmes levélben számolt be szüleinek az útjáról. Részletesen leírta új környezetét és első benyomásait; többek között arról írt, hogy „a vonatok a föld alatt mennek, három egymás alatt\", a forgalom óriási, az egy-két emeletes házak „csodaszépek\", minden kényelem megvan bennük „a kenyérpirítótól az automata tűzhelyig\". A kezdeti lelkesedés után azonban szembesült a új országba való beilleszkedés nehézségeivel.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) is megpróbáltunk Holovits László után kutatni.
Az ÁBTL két dossziéjában található az 1956-ban Magyarországról kivándorolt férfi neve. Az első anyag az ÁBTL 3.2.3. Mt. 449/2 62–63. oldalán található. Ez egy Gombáti nevű ügynök adta jelentés, amelyet a Politikai Nyomozó Főosztálynak írt 1957. november 9-én. Megtudhatjuk belőle, hogy a klosterneuburgi táborban az Internacionalista Szociális Bizottság egyik tagja október 16–17-én felülvizsgálta az ott élő kiskorú menekülteket. A vizsgálat célja nem volt ismert. Az azonban kiderült, hogy a menekülttáborban élők úgy gondolták, haza fogják engedni őket. Tájékoztatásul az ügynök felsorolta a táborban élő kiskorúak nevét és meglévő adatait. A jelentés végére Gombáti ügynök tartótisztje, Vadnai Barnabás rendőr főhadnagy megjegyzésként azt írta: „Javaslom a fiatalkorúak névsorát az illetékes szervekhez eljuttatni.\"
A felsorolásban a következő nevek és születési dátumok szerepeltek: Doncsecs Teréz 1941. 06. 06., Elekes Katalin 1940. 06. 11., Farkas Mária 1941. 01. 25., Jónás Sütő Irma 1936. 12. 01., Kovács György 1940. 08. 05., Szigethy Zsuzsa 1941. 09. 11., Csörgi János 1941. 01. 01., Magyari Lajos 1941. 10. 23., Melegh Rafael 1941. 08. 16., Sterapits Ferenc 1940. 05. 23., Tóth Tibor 1940. 01. 24., Fehérvári Attila 1941. 12. 01., Holovics László (a jelentésben a férfi neve nem ts-sel, hanem cs-vel szerepel – a szerk.) 1940. 12. 16., Horváth Zita 1940. 12. 03., Balogh Sándor 1941. 12. 26., Vágfalvi János 1940. 05. 07., Vukovics Magdolna 1940. 07. 17., Angel Anna 1940. 07. 27., Kocsi József 1940. 02. 28., Königsberg József 1942. 03. 13.
A második dosszié, amelyben Holovits László neve szintén megtalálható, azokról a magyarokról tartalmaz adatokat, akik az Egyesült Államok hadseregében, illetve a francia idegenlégióban szolgáltak. Az ÁBTL 3.2.3. A–2127/16-os dosszié 37. oldalán és az ÁBTL 3.2.3. O–8-060/2-es dosszié 67. oldalán egyazon jelentés található Holovitsról. Ebből azt tudjuk meg, hogy Holovits László 1959 szeptemberétől már az amerikai hadsereg tagja volt, és a Fort Benning-i táborban kapott kiképezést. 1960 februárjában a Nyugat-Németországban lévő támaszpontra helyezték át. A jelentés tartalmazza, hogy a férfi édesapját is Holovits Lászlónak hívják és Balatonföldváron lakik. Kutatásaink alapján úgy tűnik, Holovits Lászlóról ez a két jelentés van az ÁBTL-ben. (L. E.)
Özvegyétől és a család egy tagjától úgy tudjuk, hogy Holovits László 1959-ben csatlakozott az Egyesült Államok hadseregéhez, miután az utcán sétálva megpillantott egy sorozási plakátot a katonaság egyik kihelyezett irodájának kirakatában. A túloldalon egy tiszt állt, aki intett neki, hogy lépjen be a helyiségbe.
A magyar férfi döntésében, hogy csatlakozik az akkor már háborúban álló ország hadseregéhez, több szempont is szerepet játszott. A hadsereg biztos fizetést és állampolgárságot, karriert, valamint továbbtanulási lehetőséget kínált. Ezeken kívül a sorozótiszttől megtudta, hogy az Egyesült Államoknak Nyugat-Németországban van támaszpontja. A fiatal férfi abban bízott, ha oda helyezik, lesz lehetősége titokban hazalátogatni Magyarországra. Noha 1960-ban valóban áthelyezték a támaszpontra, tervét soha nem tudta megvalósítani.
Nem hagyhatta el ugyanis a bázist, ahhoz pedig, hogy szülei meglátogassák, 600 dollárt kellett volna kifizetnie, ennyi pénze azonban nem volt. Az ekkoriban kelt levelében úgy fogalmazott: „Azt tudjátok, hogy talán jobb is így. Néha éjjeleken keresztül gondolkodom, és mindig oda lyukadok ki, hogy jobb így, mert most már az ember beletörődött abba, hogy úgysem mehet haza egy darabig. Ha most egy hónapig láthatnánk egymást és utána megint el kellene válni hosszú időre, az borzasztó lenne.\" Új terve aztán az lett, hogy a 15 napos szabadságát Olaszországban tölti, ahonnan ismét leveleket küld a családjának, és lesz is mit írnia („mert az igazat néha nem merem megírni\" – fogalmazott egy alkalommal).
Holovits László már évek óta a hadsereg kötelékében állt, és a Fort Ort-i kiképzőtáborban teljesített szolgálatot, amikor találkozott a kaliforniai Seaside-ban élő Lindával egy baptista istentiszteleten. Ez 1963-ban történt. A lány mindössze tizenhat éves volt akkor. Kettejük közt olyan hatalmas szerelem gyúlt, hogy hat héttel később, 1963. december 17-én egybekeltek.
Házasságuk boldog volt, de rövid életű. 1967-ben Holovits Lászlót Vietnamba küldték harcolni, majd ugyanabban az évben szeptember 23-án életét vesztette. A hadsereg szűkszavú tájékoztatásából mindössze annyi derült ki, hogy egy gránát okozta a halálát, a vietnami katonák tiszteletére létrehozott internetes oldalon további részletekre bukkantunk azzal kapcsolatban, mi is történhetett a végzetes napon. Egy 2012-ben kelt bejegyzésben ugyanis arról számolt be egy bizonyos Paul L. Erickson, hogy együtt szolgált 1967-ben Holovits századossal, akik őszinte és tisztességes emberként ismert meg. Halálát egy baráti erők által véletlenül elhajított gránát okozta; a férfi ez elé vetette magát, hogy megvédje egyik katonatársát. Holovits Lászlót a kaliforniai Mission Memorial Parkban temették el. A hadseregben teljesített szolgálataiért több magas rangú kitüntetésben is részesült.
Linda Holovits és László történetéről először a kaliforniai Monterey Herald számolt be. Az asszony férje halála után többé nem házasodott meg. A sors szeszélye folytán azonban tizenegy évvel megözvegyülése után egy szintén 1956-ban Magyarországról 16 évesen disszidált férfinak lett a párja, s több mint harminc éven át éltek együtt egészen a férfi tavalyelőtti haláláig. Kérdésünkre, hogy miért akarja kideríteni, vajon a hadsereg teljesítette-e ígéretét, s megadta-e az állampolgárságot férjének több mint negyven évvel ezelőtt, Linda Holovits lapunkak annyit mondott: azért, mert ez fontos számára és annak idején fontos volt a férjének is. A feleség szerint meg kellett volna kapnia az állampolgárságot attól az országtól, amelyért harcolt, s melyet megtanult szeretni.
Magyarok négy alkalommal vettek részt tényleges harci cselekményekben Vietnamban, és jelenlétünk szinte valamennyi esetben követelt halásos áldozatokat – mondta lapunknak Szőke Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár főmunkatársa, aki évtizedeken át kutatta a modern helyi háborúk elsőjeként számon tartott délkelet-ázsiai konfliktust és annak magyarországi vonatkozásait. Mint mondta, magyarok igen nagy számban voltak jelen például az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején a francia idegenlégió kötelékében. Akkoriban sokukkal előfordult, hogy a légióból dezertálás vagy fogságba esés után végül az észak-vietnami oldalon harcoltak. Katonai szakértőkként az 1960-as évek közepétől szintén tartózkodtak magyar katonák Észak-Vietnamban. Voltak olyan fiatalok, mint maga Holovits László is, akik disszidensként csatlakoztak az amerikai hadsereghez, és kötöttek ki végül a vietnami háborúban.
Arról, hogy pontosan hányan voltak, akiknek ilyen módon alakult a sorsa, nem lehet tudni. Anna Mazurkiewski lengyel történész a Kelet-Európa száműzetésben című könyvében arról számolt be, hogy 1963-ban Karasz Lajos vezérőrnagy a Belügyminisztérium III/II-es csoportjának vezetőjeként elrendelte az „ellenséges imperialista hadseregekhez\", azaz az Egyesült Államokhoz és a francia idegenlégióhoz csatalakozott fiatalok lajstromba vételét. Noha ez csak részlegesen sikerült, a lengyel történész szerint a rendelkezésre álló adatok fényében, durva becslésekre támaszkodva az Egyesült Államok zászlaja alatt hosszabb-rövidebb ideig körülbelül 2500-an szolgálhattak azok közül, akik 18 éves koruk előtt kényszerültek elhagyni Magyarországot az 1956-os forradalom után. Hazahívásukért jelentős erőket mozgósított az ország vezetése, és elvétve, de valóban akadt olyan, aki visszatért. Az ilyen eseteket értelemszerűen a nyugati világ feletti győzelemként értékelte az akkori hatalom.
Szőke Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az 1985-ben kiadott Zöldsapkások című regény is egy ilyen történet fiktív feldolgozása. A Szabó Miklós által írt, erőteljesen propagandisztikus műben a főszereplő (Magyar Ferenc) sorsának alakulása nagyban hasonlít Holovitséhoz azzal a különbséggel, hogy Vietnamban nem hal meg, hanem végül hazaszökik. Magyarok később is részt vettek a vietnami konfliktusban: ez 1973–1975 között volt, ekkor nemzetközi békefenntartó küldetés részeként tartózkodtak magyar katonák a délkelet-ázsiai országban. A misszió elnevezése ellenére azonban küldetésük a valóságban nem a békefenntartásra, hanem a „testvéri\" vietnami nép, vagyis a vietnami kommunista erők támogatására irányult.
Holovits László esetével kapcsolatban Szőke Zoltán valószínűtlennek tartja, hogy a számos magas rangú katonai kitüntetéssel elismert fiatalember végül nem kapta volna meg az amerikai állampolgárságot. Arra a kérdésre, hogy Vietnam Pleiku tartománya mennyire számított a harci cselekmények szempontjából kifejezetten veszélyes terepnek, a történész elmondta: a háború egyik jellegzetessége volt, hogy a konfliktusos zónában sehol nem volt biztonságos terület. Akkoriban úgy tartották számon, hogy Vietnamban „a kapanyél is elsülhet\". És sokszor valóban el is sült – tette hozzá a szakember.
A levéltár munkatársa arról is beszélt, hogy a vietnami háború volt az első olyan katonai konfliktus, amelynek szörnyűségeivel a televíziózás fejlődésének köszönhetően az amerikai civil lakosság saját otthonában szembesült. Többek között ennek, a harcok elhúzódásának és az idő előrehaladtával az áldozatok számának a növekedésével is összefügg, hogy a hatvanas évek második felében jelentős tömegeket vonzott az Egyesült Államokban a háborúellenes mozgalom. Vietnamban az amerikai hadseregnek öszszesen 58 ezer katonája vesztette életét. A dél-vietnami áldozatok pontos száma ismeretlen, de körülbelül hárommillióra becsülhető.
Azzal kapcsolatban, hogy megkapta-e az amerikai állampolgárságot Holovits László, hasonló véleményt fogalmazott meg lapunknak Weszprémy Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történész doktorandusza is. A szakember nem tartja valószínűnek, hogy bármi okból kifolyólag akadályozták volna egy magyar \'56-os menekült állampolgársági kérelmét. Az Egyesült Államok igen humánusan viszonyult a menekültekhez, és lapvetően szerette politikai célokra is felhasználni a keleti blokkból érkezőket, különösen az \'56-osokat. Weszprémy Gábor rámutatott továbbá arra is, hogy bár az 1965-ig hatályos és az azutáni, a bevándorlással kapcsolatos rendelkezések különböző kvótákat alakítottak ki a megszabott feltételeknek (például az illető legyen idősebb tizennyolc évesnél, legyen életerős vagy „morálisan megfelelő\"), Holovits alighanem minden szempontból megfelelt. Ráadásul a jogszabályok alapján öt évet kellett az állampolgárság igénylése előtt az Egyesült Államokban élnie valakinek, ennek a feltételnek pedig szintén megfelelt a magyar férfi.
