Vörösiszap: pokollá vált életek, végtelen tárgyalás

A 2010-es vörösiszap-katasztrófa károsultjai attól tartanak, a vádlottak megússzák a felelősségre vonást. Pedig sorsok törtek ketté, évek munkái váltak kámforrá.

– Vagyis nem egyik percről a másikra következett be a katasztrófa, az egész tárgyalás kamu! – fakadt ki, s hozzátette, amikor berendelték, még ő érezte magát rosszul: míg a vádlottak ülhettek, neki ki kellett állnia a fájós lábával a tárgyalóterem közepére.

Hogy mennyire fontos az állagmegóvás, karbantartás, fejlesztés, arra álljon itt példaként, hogy a Richter Gedeon Gyógyszergyár mennyit költött az elmúlt öt évben a biztonságos működés biztosítására. (Ennek ellenére tegnap még így is előfordulhatott az üzem területén egy kisebb baleset, körülményeit a tűzoltók vizsgálják.) A termelés kieséstől és kapacitáshiánytól mentes, a jogszabályi megfelelőségeket (környezetvédelem, biztonságtechnika) biztosító környezet biztosítására éves szinten 10 milliárdos nagyságrendben költ a vállalat. A területek közé tartozik az állagmegóvás, a karbantartás, a fejlesztés, a környezetvédelmi és egyéb beruházások.

Pedig a jogszabály egészében nem írja elő ezt a cégnek, azonban ha az egyes részterületeket tekintjük, akkor például a gépbiztonsági, munkavédelmi és a környezetvédelmi szabályozások – természetesen a gyógyszeripar tevékenységét részletesen szabályozó GMP irányelvek mellett – jelentenek a vállalat számára jogszabályi előírásokat. Amennyiben az említett milliárdokat a cég nem fordítaná a fejlesztésekre, jelentősen sérülne a társaság versenyképessége, termelő eszközeik elavulnának, kapacitásaink csökkennének, közölte a cég sajtóosztálya. Ennyi. Van, ahol ezt átlátják.

– Csak Devecserből el! Az emlékek miatt – szippant egy mély slukkot cigarettájába Hosszú Sándor László, amikor arról érdeklődünk, miért költöztek Devecserből a Zala megyei Várvölgyre. Egy darabig Hévízen abban a szállodában éltek, ahol a lányuk dolgozott, mindig ott, ahol éppen szabad szobát tudtak adni számukra. Egy idő után elegük lett az állandó hurcolkodásból, s mivel a gyerekek Keszthelyen tanultak, a környéken próbáltak otthonra lelni. Egy Várvölgyön élő ismerősük szólt nekik, nézzenek meg egy eladó házat, végül megvették a kicsiny, kétszobás vályogépületet 4,5 millió forintért. Egykori otthonukat négymillióra értékelték, félmilliót Hosszúéknak kellett hozzátenni, amit ismerősöktől kölcsönzött a két munkanélküli szülő. A férfi még ma sem szeret itt lakni, mert jöttmentként kezelik őket; egy darabig „iszaposoknak” is nevezte a családot a falu, míg a férfi egyszer el nem magyarázta az itt élőknek: nem önszántukból költöztek ide. – Devecserben úri dolgom volt, mindig volt munka, itt semmi nincs, hiába akarnék dolgozni. Pedig elvállalnék mindent, kőművesmunkától a tetőfedésig, új házunkat is egyedül én hoztam rendbe – mondja Hosszú úr.

Devecserben a vörösiszap által leginkább elpusztított területen éltek, ott, ahol ma a Rotary-ház áll az Emlékezés parkjában. Mindenük odalett, bútorokat is a szeretetszolgálattól kaptak, illetve náluk tudtak vásárolni. A férfi édesanyjának házát ugyanúgy elvitte az ár, mint a Hosszú családét, ő is ideköltözött. – Anyósommal épp a boltban voltunk, amikor szóltak a rendőrök, hogy meneküljünk, mert jön a piros víz – emlékszik a szörnyű napra Hosszúné. Azt hitték, a házba nem tör majd be az ár, ám két percre rá, hogy hazaértek, már az ablakpárkányig ért a vörös zagy. Majd a víz betört a szobába.

Egy ismerősük szólt be nekik, meneküljenek ki az épületből, mert odabent megfulladhatnak. Hosszúné a telefonján mutatja a szörnyű emlék képeit, a romba dőlt konyhát, a felfordult, vörössé vált udvart. – Két és fél órán át kapaszkodtunk a teraszunk oszlopába, mellig álltunk a vörös vízben. Rossz belegondolni, mi van, ha éjjel érkezik az iszap! Otthon aludt három gyerek – gyűlnek könnycseppek az asszony szeme sarkában. – Ezek után nem találják a felelősöket? Mi nem kértük, hogy így legyen! Sosem gondoltuk volna, hogy ennyi ideig húzódik majd a per – teszi hozzá elkeseredetten.

A bíróság jogerősen valamivel több mint tízmilliót ítélt meg a héttagú családnak, ám az összeget még nem kapták meg. A férfi azt mondja, ha megérkezne a kártérítés, megvenné az osztatlan közös telken álló másik, nagyobb házat, és felújítaná. Szükség is volna rá, mert a fiúknak egy korábbi műhelyt szobává átalakítva jutott csupán hely.

Hogy egyáltalán várhatja a család a pénzt, hosszú folyamat eredménye. A Magyar György által képviselt család sok más károsulthoz hasonlóan ugyanis hiába nyert pert jogerősen, hiába várta kára megtérítését, mert a családok a hitelezői sor végére kerültek. A Mal ugyanis időközben csődbe ment, és felszámolás alá került.

Egy idén életbe lépett kormányrendelet szerint azonban az állam kezességet vállalt a katasztrófában károsult magánszemélyek nem vagyoni kárának megtérítéséért. Az állami segítségnyújtásra az a magánszemély vált jogosulttá, aki nem vagyoni kárának megtérítése iránt polgári pert indított, vagy a felszámolási eljárásban erre vonatkozóan igényt érvényesített 2014. december 31-ig a Mal Zrt. ellen a vörösiszap-katasztrófával összefüggésben keletkezett kárigényére. A meghatározott követelését a Mal Zrt. felszámolójának a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényben meghatározott módon bejelentette; továbbá az állam javára engedményezi a Mallal szemben fennálló, a bíróság által jogerősen megállapított nem vagyoni kár tőkeösszegére vonatkozó követelését.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint augusztus 26-ig összesen negyvenegyen adtak be kérelmet, közülük harminc esetben született a kérelmező állami segítségnyújtásra jogosultságának megállapításáról szóló határozat. Elutasító döntést nem adtak ki, azonban öt esetben az eljárást megszüntették a hiánypótlási felhívás nem teljesítése miatt. Jelenleg a kormányhivatal előtt további hat ügy van folyamatban, amelyekből két esetben hiánypótlásra irányuló felhívást kellett kiadniuk. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályán úgy tájékoztatták lapunkat, hogy 29 kérelmezőnek már folyósították is a számukra megítélt összeget, egy ügyben a kifizetés jelenleg van folyamatban.

Pallanki Péter – aki barátnőjénél lakott Devecserben, és ideiglenesen be is volt jelentve a hölgy nagymamájának otthonába – még nem kapta meg a szenvedéseiért megítélt ötmilliót. A kereskedőként végzett fiúnak ugyanakkor ingóságait nem kárpótolják, lévén nem saját háza volt az elöntött otthon, így kártérítés sem járt neki. Ahogy fogadott nagymamájának sem, mert hiába volt a nevén a ház, neki nem volt benne ingósága. A házat a katasztrófa előtt újították fel teljesen, az előszoba frissen volt festve, a padlószőnyeget aznap délelőtt tették le.

Pallanki Péter ma Veszprémben él, albérletben. Öt ember életét mentette meg, cserébe pokoli sors jutott számára. A tragédia napján dolgozott volna, de megkérték, cseréljen egy kollégájával. Akadtak, akiknek e cserén múlt az életük.

Hazafelé tartott, emlékszik, amikor szóltak neki a rendőrök, hogy vigyázzon, mert jön a víz. Nem tudta, mi lehet az, azt gondolta, a közeli Torna-patak áradt meg. Ám miután hazaért, és megérkezett a vörös veszedelem, rádöbbent, nem a kis folyó öntött ki. A víz hamarosan örvényleni kezdett az udvaron, majd átnyomult a falon, emlékszik. Le akarták húzni a redőnyt, hogy azzal védjék meg a házat, amikor a víz benyomta az ablakot, és elöntötte a szobákat.

Először kivitte a hátán barátnője anyját a házból, utána a két kisiskolás gyermeket, majd a teraszra vitte a barátnőjét és a nagymamát is. A kicsiket fel tudta vinni a tetőre, hogy biztonságban legyenek, az idősebbek lent próbáltak meg biztos pontot találni. Több órát töltöttek a cserepeken, mire markológéppel leszedték őket a tűzoltók.

A fiatalember addigra már több helyen vérzett, különösen bal térde sínylette meg a katasztrófát. Egy kereszteződésbe vitték őket, ahol le kellett vetkőzniük. Megalázó helyzet volt, s nem csak a pőreség miatt, az ott álló bámészkodók kinevették, amint a jéghideg vízzel lelocsolt fiatalember jajgatott a fájdalomtól. A kórházba szállított embereket valamilyen szerrel újra lemosták, az eljárás közben mindenki ordítozott a fájdalomtól. Ötször operálták meg és plasztikázták a térdét. 69 napot töltött kórházban, volt, hogy három hetet egyfolytában. Több mint száz kezelésen vett részt. Veszprémben és két pesti kórházban azt mondták neki, térde nem gyógyítható, mert fekélyes. Az ajkai kórházban dolgozó zalaegerszegi Varga Zoltán orvos áldozatos kitartásának köszönhető, hogy ma használni tudja a bal lábát.

Az állandó betegállomány miatt munkahelye kénytelen volt felmondani neki egy év elteltével, ezt követően még munkanélküli-segélyre sem lehetett jogosult, mert nem tudott három hónapig az állam által felkínált munkahelyen munkába állni. 2012 márciusában nyilvánították gyógyulttá. Munkahelyet kellett változtatnia, albérletben él, ezért már spórolni sem tud.

Amikor kijött a kórházból, senki nem várta, nem kérdezték, ezután hol fog lakni, mi lesz vele. Egy barátjánál húzta meg magát. A devecseri városházán egy rövid ünnepség keretében kapott egy életmentő oklevelet, amiről több tévécsatorna is beszámolt. A televízióban többen látták a róla készült riportfilmet, a nézők adakoztak számára, egy darabig az így összegyűlt pénzből éldegélt.

Nem csak neki, sok más károsultnak is fáj, hogy az ország polgárai által összegyűjtött többmilliárdnyi adományt Devecser helyreállítására költötték, noha azt az emberek felebarátaik megsegítésére ajánlották fel. – Pedig nekem aztán tényleg az égvilágon semmim nem maradt, csak a mobiltelefonom, mert azt egy pillanatra sem tettem le sehol, hogy tudjam tartani a kapcsolatot, ha szükség van rá – ecseteli szomorúan. Mikor ezt szóvá tette, azt közölték vele: kénytelen volt így tenni a városvezetés, különben elhagyták volna a várost régi lakói