Röszke, gyűjtőpont: új városállam, törvények nélkül

A Frontex nem kenőcs, a magyar rendőrök nem brutálisak, a német anarchisták ezt nem hiszik el.

Rajta kívül még olasz anarchisták segédkeznek, egy aktivistalány azért tartja fontosnak a ittlétüket, hogy ne csak az egyház legyen jelen. Mert itt vannak a gyűjtőpontnál ők is, az Ökumenikusok ugyanúgy, mint a melegedőt és orvosi sátrat felállító Katolikus Karitász. De van itt Svájcból doktor és migszolosok Szegedről, meg persze a vöröskereszt, logójuk leukoplaszttal felragasztva a bázisukra.

Gyűjtőpont városállam jellemző képe a turkáló, az ócskapiac és a szeméttelep furcsa elegyét adó látkép a széthordott ruhákkal keveredő félig megevett pitákkal, a felborított kartondobozokba hordott akciós almalevekkel és használt gumikesztyűkkel. A városállamnak ezen a felén nincs törvény, mindenki azt csinál, amit akar. Jól jellemzi ezt, hogy a határban, ahol már állnak a háromméteres kerítés tartóoszlopai, a szerbiai őrtoronyba most is fel-leszaladgáltak a menekültek, a magyar oldalon álló, gazzal benőtt határőrles alá pedig sátrat vertek. Ottjártunkkor most is több volt a határsávban az újságíró (négy), mint a rendőr (kettő).

A városállam úton túleső, ha úgy tetszik északi felét már egészségügyi maszkos és napszemüveges készenléti rendőrök állják körbe, a korábban látottakkal szemben elég sűrűn. A pár héttel ezelőtti féltucat sátorhoz képest most megszámlálhatatlanul sok van, ezzel egyenes arányban áll a szemét nagysága is. Egy migráns meg is próbálkozik a hulladék összegereblyézésével, de hamar feladja, teljesen reménytelen, mondja az arckifejezése. Egy másik menekült közben átslisszolna a városállam déli zónájába, de megállítja egy rendőr. – Hát ki mondta neked, hogy odamehetsz – kérdezi tőle az egyenruhás magyarul, olyan hangsúllyal, mint egy unatkozó napközis pedagógus.

Az északi oldal szigora azonban relatív. Komoly kihívást jelent a rendőröknek felszállásra bírni a több száz migránst a kiérkezett rendvédelmi járatokra. Különösen akkor nehéz ez, ha a menekültek vérmesebb része felméri, hogy itt van a világsajtó az al-Dzsazírától a ZDF-ig, és némi allahakbarozást követően elindul a kukoricás felé. Gyűjtőpont városállamban a rendőrök ilyenkor nem alkalmaznak erőszakot, saját fülünkkel hallottuk, amint azt kiabálták egymásnak, hogy „ne bántsd”, vagy hogy „vigyázz, gyerekkel van”. Ennyit a német anarchisták által tapasztalt rendőri brutalitásról. A sorfalszakító dulakodásban van persze járulékos veszteség: itt egy elpottyantott, bontatlan Ikea-takaró, ott egy ugyancsak bontatlan, madárlátta croissant, még Szerbiából.

Gyűjtőpont városállamról nincsenek jó véleménnyel a röszkei Fröcsi kocsmában. Sőt, Gerard Depardieu itt fröccsözgető hasonmása szerint ez egy kifejezetten „szar állam”, mert el kell majd takarítani „onnan ezt a sok szart”. Szerinte minden, ami odakint történik, az „ennek a fenenagy szabadságnak az ára”. Itt már rögtön egy ugrással Schengennél is vagyunk, fölvetjük az uniós határt védő Frontex egység nevét, hátha találkoztak velük. Valószínűleg nem, mert ez a válasz: Frontex? Az valami kenőcs? Fülbevalós, kőbányaizó asztaltársával egymás szavába vágva meséli a csongrádi Depardieu, hogy milyen tarthatatlan a helyzet. Nem tegnap kezdődött ez, már tavaly is sokan jöttek, igaz, azok koszovóiak voltak, lendültek bele, de legyintve fejezik be a mondatot: velük akkor nem törődött senki.

A rendőrök, azok most összevissza szirénáznak, de söröző interjúalanyunkat csak egyszer állították meg, pedig a kisbuszába beférne vagy hatvan menekült. Ennek kapcsán elmeséli, hogy a piac, az bizony az embercsempészeknél is nagy úr, akkora a kínálat, hogy a személyenkénti tarifát sokan már levitték 300-ról 250 euróra. Szóba kerül újra a gyűjtőpont, ahol nehéz átjutni az északi és a déli zóna között, mert sok az újságíró, az önkéntes, és az úton fociznak a migránsgyerekek. A csongrádi Depardieu visszakérdez: rendőrfejjel? Természetesen nem a válasz. És ha már gyerekek: a Fröcsi kocsmában úgy tudják, hogy sok gyerek nem is a szüleivel érkezik Európába. „Fillérekért veszik őket, mert így tudják őket mutogatni a kamerának, és akkor könnyebben elengedik őket”.

Valóban: nemcsak mutogatják, néha kicsit dobálják őket az apák. Így volt ez akkor is, amikor estefelé egy több száz fős csoport úgy döntött, hogy nem adnak ujjlenyomatot, és nem kérnek sem az antifasiszta vendégszeretetből, sem az adományokból, úgyhogy Gyűjtőpont városállam helyett mindjárt Budapest felé vették az irányt. Többször áttörték a rendőrsorfalat, eldobálták a takaróikat, hálózsákjaikat és skandálva éltették Szíriát. Az embercsempészek 19. századi lakájok kézmozdulatát utánozva hajlongtak a benzinkúton a lendületbe jött tömeget látva: „Taxi! Taxi! One person 300 Euro”. Kőhajításnyira tőlük két rendőr igazoltat öt lemaradt pakisztánit, de senki nem zavar senkit, mindenki végzi a dolgát.

A kis időre kiürült Gyűjtőpont városállamban ezalatt szép csendben besötétedett.