Idegileg viszont lényegesen megterhelőbb a „túra”. Amikor a légzőkészülék maszkja fölkerül az emberre, egyszerre szűkül be a tudata és a látótere. A szíve a fülében dobog, a készülék pedig valamennyi levegővételnél olyan hangot hallat, hogy attól Darth Vadernek érezheti magát. Bent a füstben aztán, ahol a látótér 30-40 centiméter, a ruhánk mintha fokozná az amúgy is nyomasztó bezártságérzetet.
Ez lehet az egyik oka annak, hogy a tűzoltók jellemzően párban dolgoznak. A társam a labirintusban egy tinédzser lány volt – igaz, ő a Pilisszentiváni Polgárőr- és Tűzoltó-egyesület ifjúsági csoportjának oszlopos tagja. Az ember lelke nem háborog annyira, amikor van mellettünk valaki. S a másik: a feladatok zöméhez két kéz nem elég. Ennek megfelelően a tanpályán is kétfős csoportok mozognak. Az elöl lévő hangos szóval jelzi a haladás irányát, az akadályokat, társa pedig folyamatosan ismétli a kapott instrukciókat, ezzel mintegy jelezve: oké, vettem, csináljuk!
Az útvesztőben egyébként iskoláscsoportokat is fogadnak. Sok fiatal a nyári rendészeti táborok és az önkéntes tűzoltóegyletek szervezésében jut el a XIII. kerületi tanpályára. Állítólag van olyan diák, aki néhány éve az itt szerzett ismereteire támaszkodva megelőzött egy veszélyes labortüzet, miután félresikerült egy kísérlet a kémiaórán.
A pálya időnként egyfajta szabadulós játék színterévé válik. Előfordul ugyanis, hogy céges csoportok, baráti társaságok jelentkeznek a katasztrófavédelemnél, mondván, kipróbálnák magukat – pontosabban azt, hogy milyen lehet tűzoltóként küzdeni saját korlátainkkal és az elemekkel egy sötét, ismeretlen és fenyegető helyen. Nos, ennek megismerésére kétségtelenül a ketrec a legalkalmasabb hely az országban.
Hogyan legyek tűzoltó?
