Szerencsére az intézmények minden ilyen programra nyitottak – sokszor talán túl nyitottak is, nem is kontrollálják eléggé, hogy ki mehet oda foglalkozásokat tartani, így a jó szándék ellenére előfordulhat, hogy még ártanak is a gyermekeknek. Nem véletlenül tartja a Közel Hozzánk is fontosnak az önkéntesek képzését, mert nem mindegy, hogy egy lelkileg esetleg sérült gyerekhez az ember hogyan szól hozzá, vagy hogyan próbál megoldani jól és hitelesen egy konfliktushelyzetet.
Azt Piroth Erika is hangsúlyozta, hogy bár sok ember lelkét megindítják a szegény gyermekek, főleg karácsonykor, de – hangsúlyozta –
„ez nem gyereksimogató, nagyon fontos, hogy az ember felelősséggel segítsen,”
Az igazi elismerés
„Két dolgot várok nagyon: hogy hazavigyenek a szüleim és hogy újra és újra gyertek hozzánk!” (Sebi, egy kis gyermekotthonlakó)
hogy az a kétheti két óra mindenki számára pozitív élmény maradjon. Ugyanis az otthon kis lakói valóban nagyon sok szeretet sugároznak, szinte csüngenek az emberen, de ezt is jól kell tudni kezelni, és le kell tudni vedleni a saját fontosságunk tudatát, különben az ember sokat árthat a szeretetre, biztonságra kiéhezett kicsiknek.
Galyas László önkéntes is beszélt egykori állami gondozotti létéről, amely nála huszonöt évig tartott; mint mondta, tizenéves koráig nem érzett mást, csak gyűlöletet és agressziót, nem volt senkije, a nevelők verték és parancsolgattak, de szeretetet sehol sem kapott. Amikor nyolcadikos korában rájött, hogy ez nem járható út, a nevelőitől akkor sem kapott segítséget ahhoz, hogy megváltozzon. Volt, hogy a tiszadobi gyermekotthonban kétszáz méterre lakott a valódi szüleitől, azonban amikor 23 éves korában találkoztak, édesanyja egyáltalán nem fogadta el, édesapja pedig, aki – fogalmazása szerint – „gyerekgyártási kisiparos volt, szintén nem foglalkozott vele. Végül Budapesten kezdett új életet, kiderült, hogy tehetséges zenész, és rendeződött a helyzete.
Mint mondta, miután megváltozott, nem ismertek rá, és















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!