Amint arról hétfőn beszámoltunk a 444 nyomán, Hadu Nórának, az Együtt politikusának írt válaszában a Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte: a 17 fős delegáció március 28-a és április 1-je közötti washingtoni útja 48 millió forintba került az adófizetőknek.
Orbán Viktor miniszterelnököt – aki a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozón vett részt, de előtte lepacsizott Barack Obama amerikai elnökkel is – felesége és családja is elkísérte Washingtonba. Ezzel kapcsolatban pontosított keddi közleményében Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Állítása szerint Orbán „a csúcstalálkozó előtti napokban magánprogramot is lebonyolított a családjával Washingtonban, azonban ennek minden költségét (utazás, szállás stb.) saját maga fizette; erről a tényről annak idején szintén tájékoztatást adtunk”. Havasi szerint szándékos hazugság, hogy a családtagok közpénzből utaztak ki Washingtonba.
Közölte: a kormányfő magánprogramjairól és szabadidős tevékenységéről nem adnak ki semmilyen információt, ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatják.