A Jobbik döntésén múlik az alkotmánymódosítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A párt későbbre ígérte végleges álláspontját.

MTI
2016. 06. 03. 13:57

Molnár Zsolt emellett jelezte, hogy az MSZP támogatja a belügyminiszter azon törvénymódosító javaslatcsomagját, amely kiszélesíti a kormány hatáskörét a terrorizmus elleni fellépéshez.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke emlékeztetett: az alkotmánymódosítás támogatását korábban ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a kabinet meg tudja-e indokolni egy új különleges jogrend bevezetésének szükségességét. Az ellenzéki politikus szerint a kormány erre nem volt képes, helyette „süketek párbeszéde” zajlott az összevont ülésen. Az LMP így továbbra is úgy gondolja, hogy a honvédség bevetéséhez felesleges egy új különleges jogrend létrehozása és az alaptörvény módosítása.

A független Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció (DK) álláspontját ismertetve arról beszélt, hogy a kormányoldal törvénytelenül rendelt el zárt ülést, hiszen azon semmilyen titkos információ nem hangzott el. Hangsúlyozta, a belügyminiszter törvénymódosító csomagját sem szavazzák meg, ugyanis jelenleg nem látnak elég garanciát arra, hogy a változtatások garantálnák a magyar emberek biztonságát és jogait.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője az ülést követően nem nyilatkozott a sajtónak. Az MTI megkeresésére elmondta: frakciójuk egyelőre nem alakított ki végleges álláspontot az alaptörvény-módosítás kérdésében, ugyanakkor a „többi ellenzéki párttal szemben nincs zsigeri álláspontja”.

Kiemelte, az ország biztonsága érdekében fontosnak tartja, hogy a honvédséget be lehessen vetni a terrorizmussal szemben, ezért a javaslat jelenlegi formájának támogatását javasolja majd képviselőtársainak. Mirkóczki Ádám megjegyezte ugyanakkor, kivárják, hogy a kormányoldal milyen változtatásokat végez még a javaslaton, így például elfogadja-e azon kezdeményezésüket, hogy a terrorveszélyhelyzet kihirdetéséről az Országgyűlés ne a kormány kezdeményezését követő 15 napon belül, hanem haladéktalanul döntsön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.