„Aki ver egy nőt, az meg is alázza”

Országosan 14 krízisközpontban várják a családon belüli erőszak áldozatait.

A végső elhatározást Mária akkor hozta meg, amikor a férfi úgy megverte, hogy eltört az orra, és az arcán számos zúzódás, véraláfutás keletkezett. Feljelentette élettársát, mert úgy érezte: a következő brutális erőszakot már nem élné túl. Párja többéves börtönbüntetést kapott. A férfit azonban még ez sem térítette jobb belátásra, s mivel úgy vélte, a nő a hibás azért, hogy börtönbe került, megfenyegette: ha szabadul, végez vele. – Tudtam, amint kiszabadul, beváltja az ígéretét, eddig ugyanis mindig tartotta a szavát. Ezért felszámoltam magam mögött mindent; az életem múlt azon, hogy elköltözzem a városból. Volt párom soha nem fog már beilleszkedni a társadalomba, mert hirtelen természetű és lumpen – mondja. Most az a célja, hogy letelepedjen, és normális, új életet kezdjen, dolgozzon. – Az önbizalmam leigázta, s szerintem ez már így marad örökre – folytatja Mária –, de remélem, lesz még normális kapcsolatom, hiszen minden ember más. Mindig van segítség, csak el kell indulni – összegez a nő.

Az említett indulás nagyon nehéz. Ám amikor betelik a pohár egy sokadik verés, vagy egy olyan fokú bántalmazás után, amikor a sérült azt érzi, ha megvárja a legközelebbi ütlegelést, abba belehalhat, lép. Menekülni próbálnak a nők akkor is, ha már a gyermek is a bántalmazás áldozatává válik, vagy súlyos lelki sérülést szenved – tudjuk meg Kingától, a civil szervezet említett intézményének vezetőjétől (biztonsági okokból a vezető nevét sem közöljük).

A férfiak (és ügyvédeik) gyakran a gyermekkel tartják sakkban, illetve zsarolják az anyát. Sajnos olyan példa is akadt, hogy egy édesanya négy gyermekéből csak kettővel tudott elmenekülni az állandó erőszak elől. Az is előfordul, hogy gyermektelen nők egyedül érkeznek.

A menekülés leggyakoribb oka a fizikai bántalmazás, a pszichés terror, a férfi alkohol-, s egyre többször drogfogyasztása. Olyan példa is akad, amikor az erőszaktevő „aranyember, de ha iszik, egy vadállattá válik”; míg a másik véglet a „józan bolond”, akinek semmilyen szer nem szükséges az erőszakhoz. Ilyen ember Mária exélettársa. – Olyannal is találkozunk, hogy a férj egyszerűen hazaállít egy másik nővel, és elvárja, hogy a felesége ehhez jó képet vágjon. Érthető, ha ezt az asszonyok nem tolerálják – mondja Kinga. Emellett a féltékenység is mérgezheti a családi életet, aminek elterjedésében olykor szerepet játszanak a közösségi oldalak, az internet, a házastársak ugyanis néha belenéznek egymás levelezésébe.

Ha valaki felhívja (keretes írásunk) az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT), a szervezet munkatársai visszahívják telefonon, és attól kezdve folyamatos összeköttetésben maradnak vele. Megszervezik kimenekítését, felhívják a figyelmét arra, hogy saját és gyermeke iratait ne felejtse otthon. Megkérdezik, mire van szüksége a meneküléshez, felveszik a kapcsolatot a családgondozóval, a védőnővel; életveszély esetén a szervezet értesíti a rendőrséget. Csak az utolsó pillanatban árulják el a családon belüli erőszak áldozatának, hová váltson jegyet a vasútállomáson, nehogy újabb bajba sodorja magát; de ha nincs más lehetőség, a segélyszervezet saját autójával menekíti ki a telefonálót, és szállítja az egyik olyan családok átmeneti otthonába (csáó), ahol krízisközpont is található.

Az országban tizennégy krízisközpont van, az ökumenikusok ebből kettőt üzemeltetnek. Emellett a civil szervezetnek van egy úgynevezett titkos menedékháza is, amelyet kizárólag akut vészhelyzetbe kerülteknek tartanak fenn. Egy időben egyszerre országosan nagyjából huszonöt családot tudnak ideiglenesen elhelyezni a különböző szervezetek.

Amikor megérkezik a család, vacsorát, szállást kap, ha szükséges, látleletet vetetnek róluk, amennyiben kisbabával érkezik az anya, védőnőt hívnak. Drog- vagy alkoholfüggő nem lehet az otthonok lakója; ha a helyszínen derül ki, hogy az anya súlyos szenvedélybeteg, végső esetben kiemelhetik a gyerekeket, akik 30 napra állami gondozásba kerülnek, amíg kiderül, az anyának sikerül-e elindulni a gyógyulás útján.

Az anyának több, a biztonság szempontjából fontos dologra is felhívják a figyelmét: hogyan használhatja biztonságosan, körültekintően a közösségi oldalakat, hogy vegyen új sim kártyát, és ha gyermekeinek van telefonja, ők is cseréljenek számot. A gyerekek drasztikusan kiszakadnak környezetükből. Elveszítik barátaikat, szeretett tanáraikat, rokonaikat, otthon marad a kedvenc játékuk, ruházatuk, ezért sokszor kérik a szülőt, térjenek haza, aki olykor megtörik, és enged a gyerek kérésének – ezért visszatér a rossz kapcsolatba.

Minden krízisközpont országos, azaz bármelyik régióból érkezhetnek az otthonokba. Kinga tapasztalatai szerint a legtöbben mégis Borsodból és Szabolcsból jönnek. Az érkezők szocializációja teljesen eltérő, költözött már be olyan apa is három gyermekkel, akit a felesége vert. Ugyancsak változó az iskolázottság, megfordult már Kingáéknál diplomás nő, aki ügyvédje javaslatára érkezett az intézménybe. Férje felső vezető volt, kitűnő egzisztenciával, mégis terrorban tartotta feleségét és gyermekét.

Az otthonban a családok magukat látják el, ha nincs munkájuk, a családi pótlékból élnek, akad anyuka vagy apuka, aki több gyermekkel érkezik az átmeneti otthonba. A krízisközpontban lakóknak azonban nem kell fizetniük semmiért, mindent az intézmény biztosít a számukra, hiszen legtöbbször a menekülés miatt teljesen üres kézzel érkeznek. Nincs pénzük, ruhájuk, élelmiszerük. Ugyanakkor arra kérik az érintetteket, ha van valamilyen jövedelmük, tegyék félre a későbbiekre gondolva.

A kríziselhelyezést ugyanis csak 30 napra tudják az intézmények biztosítani, amely indokolt esetben meghosszabbítható további egy hónappal. Ennek során határozott és mindennapos beavatkozásra van szükség, a szakemberek igyekeznek megelőzni azt, hogy a bántalmazott visszatérjen az agresszorhoz, vagy az otthonhoz hívja bántalmazóját. Ezért próbálják a családon belüli erőszak áldozatait segíteni abban, hogy felismerjék, az általuk érzett biztos rossz nem jobb, mint a bizonytalan jó körülmény. További cél, hogy támogassák a bántalmazottakat más lakhatási lehetőséghez jutni.

A harminc-hatvan nap után közösen igyekeznek kitalálni, miként tovább. Legtöbbször megpróbálnak valamelyik átmeneti otthonban helyet találni a családnak; illetve javasolják, hogy igyekezzenek minél messzebb költözni a bántalmazótól. Létezik úgynevezett kiléptetőlakás is, amely a csáó és a saját lábra állás közötti kapocs. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a bántalmazott hosszú távú lakhatási lehetőséghez jusson. Itt a beköltözők kedvezményes lakbért fizethetnek. Arra is volt már példa, hogy egy anya, nevezzük Évának, a takarékoskodás után képes volt saját erejéből, nagy kitartással, tudatos munkával lakást vásárolni. Pedig Éva addigi élete borzalmas volt, férje – amellett, hogy verte – hepatitis vírust is hazacipelt, amelyből később a nőt hosszú kúra után sikerült csak kikezelni. A terápia alatt sem adta fel a reményt egy jobb életre, a krízisszobából az átmeneti otthonba, majd a kiléptetőlakásba került, közben folyamatosan dolgozott, gyermekei pedig azóta is kitűnő tanulók.

Komoly probléma családon belüli erőszak esetén, hogy a gyermekek mindig sérülnek, még akkor is, ha őket nem éri fizikai erőszak, mert a helyzetet átélik, látják, pontosan tudják, mi történik a családban, s mindennek pszichés fejlődésükben lenyomata marad. A lelki sérülésnek több tünete lehet: nehezen illeszkednek be új környezetbe kerülve, előfordul, hogy verekednek, rombolnak, ilyen esetekben az otthonok mindig konzultálnak az iskolával, hogy tudjanak róla, mi a probléma oka. A rossz példa öröklődhet: a szülők közötti agresszió, verekedés, kiabálás, fenyegetés – mind rossz mintát közvetít a gyerekek felé, amelyet gyakran átvesznek szüleikről.

A lelki mellett fizikai tünetek is jelentkezhetnek: ágyba vizel a gyermek vagy rágja a körmét, tépi a haját, fáj a hasa, rossz a közérzete, gyakran sír. Ezért nagyon sokat foglalkoznak velük, rajzoltatják őket, hogy a mélyben rejlő problémák felszínre törhessenek. Még az is feszültséglevezető, ha csak firkálnak. Ha szexuális abúzusra is sor került, és az intézmények tudomására jut, kötelességük feljelentést tenni.

Anna története éppen ilyen. – Tizenkét éves voltam, amikor először megtörtént… anyám is tudta, de nem tett semmit ellene, akkor sem, amikor a nővéremmel is ugyanezt csinálta a nevelőapám – idézi fel a szörnyű múltat a húszas éveiben járó nő, aki az Alföldről érkezett. Iszákos mostohaapja folyton zaklatta szexuálisan. Félt tőle.

Ha nevelőapja italozott, ami szinte mindennaposnak számított, gyakran bántotta anyját. Anna sokszor állt közéjük, egy ilyen alkalommal az édesanyját leszúrni készülő, tomboló férfi az akkor kamasz lány lábát döfte meg – mutatja Anna a heget. Ám még ekkor sem szülője, hanem egy szomszéd vitte kórházba. – Az állat is harcol a kölykéért, hát anya az ilyen? – néz rám kérdőn, könnyezve.

Nem volt választása: elszökik, férjhez megy vagy hagyja tovább a megalázó, gyomorforgató aktusokat. A szökés mellett döntött, rokonaihoz került egy másik faluba. 19 éves volt ekkor. Megismerkedett egy férfival, gyermeket szült neki – aki akkor még jó embernek tűnt. A harmadik kicsi után azonban a férfi börtönbe került, s miután szabadult, verni kezdte az asszonyt. Amíg ugyanis ült, a nő elhagyta és megismerkedett egy másik férfival. – Azért vert, mert rajtam töltötte ki a dühét. Ez egy beteges mánia nála. Nem tudom, mi a jó abban, ha valaki üti a nőt? – tűnődik, közben látszólag az utcát kémleli.

Anna férjét végül a gyámhivatal jelentette fel a rendőrségen: amikor a nő oltatni vitte a gyerekeket, meglátták összevert arcát. A védőnő felismerte: nemcsak az asszony, de a gyermekek is folyamatos veszélyeztetésben élnek. Anna elmondásából kiderül, hogy a kicsik napi szinten szembesültek apjuk brutalitásával, rettegtek tőle. Itt biztonságban érzi magát, több szeretetet kapott a pár hónap alatt, mint addig egész életében, állapítja meg. – Hiába hitegetnek az ilyen emberek, tilos hozzájuk visszamenni – ad tanácsot sorstársainak a fiatalasszony, és hozzáteszi: nem szabad, hogy a gyermek kösse össze a feleket, ha az egyik erőszakot alkalmaz a másikkal szemben, már csak azért sem, mert a kicsik a terrort ugyanúgy átélik. – Aki ver egy nőt, az meg is alázza – összegez Anna.

A férfi egyébként nem fizet gyermektartást, ami miatt a nő feljelentette. Ám ekkor következett az újabb kellemetlen meglepetés: a gyermekelhelyezési ügyben ugyanis – mintha nem volna elég baja – a bíróság által küldött levélből a férfi megtudta, hová menekült az asszony. Szerencsére pénzhiány miatt nem tud ilyen messzire utazni, így csak egyszer találkoztak. – Nagy probléma, hogy bár a szakemberek az apának (ritkábban az anyának) nem adnak ki semmilyen információt a család hollétéről, a bíróságok nem kezelik zártan a felek adatait, így a családon belüli erőszak áldozatának lakcímadatai világossá válnak a bántalmazó fél előtt – veti közbe Kinga. Az intézmények már jelezték a problémát az illetékes minisztériumnak, amely tudomásuk szerint foglalkozik a gond orvoslásával.