Szokványos péntek a budapesti Nyugati pályaudvaron: a peronok közt loholó fiatalok, szemüket a kijelzőre szegező utasok, kávéjukat nyugodtan szürcsölő idősek. A jegypénztárak csarnokában a közepesen hosszú sor viszonylag gyorsan halad, így negyed órába sem telik, mire sorra kerülünk. A jegykiadás flottul zajlik: a célállomás a hasraütésszerűen kiválasztott Üllő, aminek bemondása után a forgatható tányérba csusszan a pénzzel együtt egy 50 százalékos kedvezményről szóló utazási utalvány is. Vissza már a jegy és a lepecsételt sajtpapír érkezik. Sínen vagyunk: a szerelvényen dolgozó kalauznak már csak arra lenne lehetősége, hogy ellenőrizze, a papíron és a személyin ugyanaz a név szerepel-e. Azt, hogy az utas valóban jogosult-e kedvezményre, ő már nem tudhatja. Márpedig mi nem vagyunk.
A kedvezményes utazásokat a 85/2007. (IV. 25.) kormányrendelet szabályozza. Az esetünkben releváns 7. § szerint az, aki
igénybe veheti az utazási kedvezményt.
A 7. § még kiköti, hogy az utalványt (ami valójában egy szimpla papírfecni) minden év március 31-éig kell odaadni a munkavállalóknak, akik a rendelkezésre álló 12 menettérti alkalmat tetszés szerint oszthatják be, függetlenül az átszállások számától. Emellett arra is kitér, hogy legalább egyéves munkaviszony kell ehhez.
2007. május 1-je előtt csak fényképes igazolvánnyal lehetett igénybe venni az árengedményt a MÁV Zrt. járatain, a buszokon pedig egyáltalán nem. Ennek orvoslására az akkori Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megszüntette az arcképes azonosítót, és bevezette az utazási kedvezményt. Buszozni egyébként csak helyközi járatokon lehet kedvezményesen, míg a vonatozásra nem vonatkozik ilyen megkötés. A munkáltatók részére a GKM annyit javasolt, hogy vezessenek nyilvántartást az utalványokról. Rövid vizsgálódásunk során kiderült, hogy ez részben meg is valósul, ám azt jellemzően senki nem ellenőrzi, hogy a jogosulti létszámon felül is adnak-e ki igazolásokat. Ez nem is volna könnyű, hiszen csupán egy egyszerű papírlapról van szó, ami akár a MÁV honlapjáról is letölthető, és azonnal nyomtatható, a „kiadás” pedig valójában egy darab pecsét ráütését és egy – nyilván kibetűzhetetlen – aláírás rákanyarítását jelenti.
A figyelmünket a visszaélés lehetőségére irányító forrásunk egy iskolában dolgozik, így munkáltatója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ – ám az utalványokat az iskolatitkár állítja ki, helyben. Ekkor a megfelelő rubrikában szignálni kell az átvételt, vagy a titkár pipálja ki a munkavállaló nevét, valamiféle nyilvántartás tehát létezik. Joghézag ott keletkezik, hogy senki nem koppint az iskolai irodista orrára, ha ismerősöknek, rokonoknak is pecsétel.
Fontos hangsúlyozni: a jelenség nem korlátozódik a Klikre, bármely intézménynél előfordulhat ügyeskedés, hiszen csak a megfelelő emberrel kell jóban lenni ehhez. Névtelenséget kérő forrásaink szerint azonban mégis az állami iskolafenntartónál lehet a legakutabb a probléma, mivel az óriási létszám, a bürokrácia beláthatatlan labirintusai és a felelősségi körök fehér foltjai miatt könnyű észrevétlennek maradni.
Az ügyben telefonon és e-mailben is megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát még áprilisban, ahonnan a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz irányítottak. Többször is elküldtük kérdéseinket, arra voltunk kíváncsiak, hogyan zajlik az utalványok kiadása elvileg és a gyakorlatban, tudnak-e pontos számokat a jogosultakról, mennyire látják rendszerszintűnek vagy éppen jelentéktelennek a problémát, egyáltalán tudnak-e róla. A válaszokat azóta is várjuk.
