Lemondott a komondoros Balogh

Lemondott polgármesteri tisztségéről a vak komondoros esetről elhíresült exfideszes képviselő.

MNO
2016. 06. 22. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretes, másodfokon tíz hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre változtatta a Balogh József fülöpházi polgármesterre, volt fideszes országgyűlési képviselőre súlyos testi sértés miatt pénzbüntetést kiszabó elsőfokú ítéletet kedden a Kecskeméti Törvényszék.

Az Index szerint egyébként az önkormányzati törvény miatt a Bács-Kiskun megyei település képviselő-testületének határozattal mindenképpen meg kellett volna szüntetnie a polgármester megbízatását. Balogh ugyan megelőzte lemondatását, de a végsőkig ragaszkodott posztjához, tárgyalásán ügyvédje szerette volna, hogy előzetes mentesítésben részesítsék védencét, így megtarthatta volna pozícióját, amelyet 2010 óta viselt.

Balogh élettársát bántalmazta, először a család vak komondorára fogta a „balesetet”, aztán később beismerő vallomást tett. A most már csak volt polgármester egyébként rendezte viszonyát élettársával, azóta is együtt élnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.