Nem állhat le a szemétszállítás

Jelenleg nincs ellátatlan település.

MTI
2016. 06. 21. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NHKV Zrt. közleményében arra reagált, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) hétfőn egy sajtóbeszélgetésen egyebek mellett azt mondta: ha nem kapja meg sürgősen a működéshez szükséges forrást a gödöllői központú Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. a NHKV Zrt.-től, július 1-jétől a katasztrófavédelem veheti át a szemétszállítási kötelezettséget, mert a kft.-nek elfogyott a pénze. Kiemelte: miután a Zöld Híd jogszerűen már nem bocsáthat ki számlákat és nem szedhet be díjat, az NHKV Zrt. pedig ez idáig nem pótolta a kiesett bevételeket, a regionális hulladékgazdálkodási társulás – amely 108 település 300 ezer lakosának hulladékát kezeli – a működésképtelenség határára ért.

Az NHKV Zrt. hangsúlyozta: eddig az április előtti tevékenység után kellett közszolgáltatási díjat beszedni, ezt még maguk a közszolgáltatók tehették meg, az új rendszerben csak most kezdődnek a kifizetések az április 1-je utáni tevékenységekért. Főszabályként a negyedéves elszámolásban működő cégek még ki sem küldték volna a számláikat – tették hozzá.

Úgy fogalmaztak: az elmúlt évek során felhalmozott veszteségeket nem korrekt számon kérni egy olyan, újonnan alakult cégen, amely „a hibák helyrehozására jött létre”. Emellett – fűzték hozzá – a Zöld Híd Nonprofit Kft. nyilvános hatósági adatbázisok és sajtóinformációk szerint „82 millió forinttal többet számlázott ki a lakosságnak”, továbbá „mintegy 2 milliárd forintos fogyasztóvédelmi bírságot” szabnak ki rá. Úgy értékeltek: ez rávilágít arra, hogy a cég magasabb díjat szabott ki, mint amekkorát lehetett volna.

Kiemelték: a megoldás közös érdek, ezért az NHKV mindenben segíteni kívánja a közszolgáltatókat, aminek egyik elemeként lehetővé tette, hogy előleget igényeljenek június 6-ig. Részletezték: eddig 56 hulladékgazdálkodási közszolgáltató kért mintegy 5 milliárd forint előleget, folyamatosak a kifizetések, a pénz rendelkezésre áll az NHKV Zrt.-nél. A tervek szerint a kérelmezők legkésőbb június végéig hozzájutnak a megítélt összeghez.

Az NHKV Zrt. felhívta a figyelmet arra is: 56 cég élt a lehetőséggel, ez véleményük szerint azt mutatja, hogy a jelenleg működő 174 közszolgáltató között vannak olyanok is, amelyek működése nyereséges vagy nullszaldós.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.