Rogán és Spéder ügyét is tárgyalnák pénteken

A fideszes képviselőket is várják a nemzetbiztonsági bizottság ülésére.

MNO
2016. 06. 22. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció mai sajtótájékoztatóján ugyancsak azt kérte, hogy haladéktalanul hívják össze a parlament nemzetbiztonsági bizottságát és a testület hallgassa meg azokat a hangfelvételeket, amelyeket a Spéder Zoltán érdekeltségeinél lefolytatott házkutatások során foglaltak le. Úgy tudjuk, az FHB-bankvezérnél, Index-tulajdonosnál tartott házkutatás során olyan hangfelvételeket is lefoglaltak, amelyeken Orbán Viktor miniszterelnök, Rogán Antal és Lázár János miniszterek is hallhatók.

Az MSZP honlapján tegnap Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy fogalmazott: Portik Tamás terhelő vallomása súlyos árnyékot vet ma már nemcsak Rogán Antalra, de a teljes magyar kormányoldalra is. „Portik állításait a hatóságoknak ki kell vizsgálniuk. Ugyanakkor a büntetőjogi kérdéseken kívül az ügynek komoly nemzetbiztonsági vonatkozásai is lehetnek. Ezért azonnali írásbeli tájékoztatást várunk a Belügyminisztériumtól a Rogán–Portik-ügy esetleges nemzetbiztonsági kockázatainak mielőbbi tisztázása érdekében” – közölte, hozzátéve: „várjuk az írásos belügyi tájékoztatást a Spéder-ügy kapcsán is, mert ha igaz a hír, hogy vezető fideszes politikusokkal folytatott beszélgetésekről készült hangfelvételeket is lefoglalt a rendőrség, akkor a Fidesz-közeli üzletember ügye is komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vethet fel.”

Ismert, múlt pénteken a Prisztás-gyilkosságban betöltött szerepéért 15 év fegyházra ítélt és más alvilági leszámolások miatt is megvádolt Portik azt állította: ismeri Rogánt, és személyesen tízmillió forintnyi eurót adott át neki, hogy közreműködjön egy belvárosi ingatlan áron aluli megvételében. Előadása szerint a pénzt a miniszterelnök bizalmasának, Habony Árpádnak a nagynénje, Pápa Marianne küldte.

Lapunk megkeresésére Rogán Antal jogi képviselője közölte: a miniszter ügyvédje tanácsára feljelenti az alvilági leszámolásokkal vádolt Portik Tamást hamis tanúzásért. Az Index egyébként úgy tudja, Rogán elmegy a bíróságra és nyilatkozatot tesz. Valószínűleg nemcsak hamis tanúzásért tesz majd feljelentést, hanem „valamennyi jogágban” érvényesíti majd a jogait – olvasható a portálon.

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált arra, hogy Rogán feljelenti Portik Tamást hamis tanúzásért. Mint írták, a feljelentés nyomán kiderülhet, hogy Portik Tamás valóban adott-e 10 millió forintot Rogán Antalnak, a szabályok szerint azonban csak akkor, ha a jelenlegi per már jogerősen lezárult – ez pedig akár évekig is eltarthat. „A DK korábban nem véletlenül követelte azt Rogán Antaltól, hogy a bíróságnál kezdeményezze a hamis tanúzás miatti eljárás megindítását, ez esetben ugyanis nem kellene várni a jelenlegi per végéig. Ebben az esetben akár pár hónapon belül is kiderülhetett volna az igazság. Rogán Antal tehát a személyes politikai érdekeit szem előtt tartva szánt szándékkal jogi analfabétaként járt el, hogy akár még évek is elteljenek, mire megindul a nyomozás Portik szavai kapcsán” – tették hozzá. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.