Egyhangúlag elutasította a magyar–szerb határ mentén fekvő Ásotthalom képviselő-testülete az oda tervezett tranzitzónát, illetve határozatot hozott arról is, hogy kitiltják a település közigazgatási területéről a 3,5 tonnánál nehezebb, nem a helyiek által használt járműveket. Erről tájékoztatta lapunkat Toroczkai László. A település jobbikos polgármestere elmondta, hogy ezt üzenetnek, jelzésnek szánják annak érdekében, hogy a kormány végre vegye komolyan a helyieket, és ne a fejük felett, egy budapesti íróasztalnál döntsenek az őket érintő kérdésekről.
Múlt pénteken ugyanis, miközben épp Csampa Zsolt helyettes államtitkár tájékoztatta a polgármestert az újabb tranzitzónával kapcsolatos elképzelésről, Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szinte tényként beszélt az ásotthalmi zóna kialakításáról. Vagyis a bejelentés előtt nem volt semmilyen konzultáció. Arra a felvetésére, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járművekről hozott döntés lénygében a határ mentén közlekedő katonai járművek kitiltását jelenti-e, a polgármester igennel felelt, és megemlítette, hogy Ásotthalom közigazgatási területéhez 22 kilométeres határszakasz tartozik.
– Nem tudom, hányadán állunk, lesz-e egyáltalán egyeztetés – tette fel a kérdést Toroczkai László, aki nem érti, miért nem inkább a már meglévő zónákat bővítik, például Röszkénél.