A Nézőpont szerint Merkel olyan, mint Gyurcsány

Megindult a kormányzati offenzíva Németország ellen.

MTI
2016. 07. 29. 7:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fodor Csaba Angela Merkel azon álláspontjával kapcsolatban nyilatkozott, hogy nem lehet megtagadni a belépést a háborús menekültektől, inkább a dublini egyezményt kell erőteljesebben alkalmazni, vagyis oda visszaküldeni őket, ahol először regisztráltak. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „röviden úgy lehetne összefoglalni, ami Nyugat-Európában történik, hogy a nyugati vezetők egyre inkább kezdenek az egykori Gyurcsány Ferencre hasonlítani abban az értelemben, hogy végletekig megpróbálják kivárni az egyes válságokat”. Ugyanakkor a változó körülményeket a lehető legkisebb mértékben figyelembe véve ragaszkodnak hibás stratégiájukhoz – tette hozzá.

„Mi, Kelet- és Közép-Európaiak egy sor társadalmi és a jövőt érintő kérdésről mást gondolunk, ezért a két álláspont szembenállása várható, és Európa jövőjéről igen komoly viták fognak szólni a jövőben” – mondta Fodor Csaba.

Kemény nyilatkozatot tett Kósa Lajos is a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A Fidesz-frakcióvezető az elmúlt napok németországi híradásairól azt mondta, a hetvenes-nyolcvanas évek Szovjetuniójában viselkedhetett úgy a politika vezérelte nyilvánosság, mint ahogyan most Németországban tapasztalható. Kontroll alatt tartva a médiát megpróbálták bagatellizálni vagy elferdíteni a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.